Hűvös a reggel…

Talán elérem a korábbi vonatot, pedig nem is futottam. Csak egyszer végre időben kelt fel a kamasz fiam. Talán ő is érzi, hogy ez ma egy fontos nap. Újra interjúzunk. Beszélgetni fogok egy rendkívüli emberrel, Haraszthy Rékával a futásról.

Ő talán most is rója aktuális körét valahol az erdőben, míg én itt ácsorgok a peronon a gondolataimba merülve, egy lámpaoszlop tövében. Felnézek. Hm! Ha az éj sötétjéhez a csillagok dukálnak, akkor a pirkadatnak kétségtelenül jól állnak ezek a fáradt fényű lámpák – állapítom meg magamban.

A vonaton előbányászom táskám rejtekéről régimódi kellékeim, egy jegyzetfüzetet és egy ceruzát, s hagyom, hogy a kérdéseim rendezetlenül áramoljanak.

Réka képeiről jut eszembe, hogy vajon csak terepen fut? És ha igen, akkor az tudatos választás, vagy egyszerűen csak így hozta az élet, mert már az ajtón kilépve is az erdő fogadja?

Miközben ezen morfondírozom, a vonat lassan begördül a végállomásra. Még pár villamosmegálló, és megérkezem. Egy hirtelen jött gondolat becsábít egy virágüzletbe. Egy szál tavaszi virággal köszöntöm.

Azóta nem találkoztunk, hogy megszülettek a gyermekeink, mégis mintha csak tegnap váltunk volna el. Eleinte azért megpróbáljuk a lehetetlent: beszuszakolni az eltelt idő Facebooko-on láthatatlan részeit néhány percbe. Mondhatni végigfutunk az életünkön…

Réka szolid, visszafogott, mégis érdeklődő. Teret ad a másiknak. Ám ha a futásról beszélhet, úgy áramlik belőle a szó, mint a márciusi szél: üdén, frissen, és tele élettel.

Nem győzök jegyzetelni. Bekapcsolom a hangfelvevőt, értékes gondolatai nehogy elillanjanak a pillanattal. Már most látom, hogy ezt a beszélgetést több részletben fogjuk megosztani…

– Csak terepen futok, bár ez adottság is, hiszen olyan helyen lakunk. De a nyaralások alkalmával is tudatosan keresem a hegyet, az erdőt. A terepet, ahol futni tudok, s amit felfedeznem érdemes. Élvezem a természetet, a levegőt, a kinti létet.

Kezdetben az erdő még ismeretlen terep volt. Aztán jött az első tél, mikor ledobták lombruhájukat a fák és a bokrok, és átláthatóvá vált minden. Akkor végre bemerészkedtem.

Egyszer egy furcsán zötykölődő kövér kutyaformát láttam a ködben. Később rájöttem, hogy egy vaddisznó az. Ma már tudom, nincs olyan állat Magyarországon, amitől igazán félnem kellene.

Eleinte mindig vettem a Budai-hegység turistatérképeit és kinéztem magamnak, hogy merre is fussak, hiszen még nem ismertem talán csak a főbb csapásokat. Nem használtam GPS-t. Kijelöltem és memorizáltam az útvonalat meg a jelzéseket. Ma már a Budai-hegységben gyakorlatilag nem tudok eltévedni.

– Egy porckorongsérv után javasolták neked az emelkedőn való gyaloglást, hogy visszahozd az izomerőd. Ha jól tudom, te egyből futni kezdtél. Mikor fordult ez át? Az egészséged helyreállítása és megőrzése mellett mit találtál meg a futásban, ami miatt azóta is csinálod?

– Az egészség megőrzése mindig is egy fontos szempont maradt, de arra is rájöttem, hogy a két gyermek és a munka mellett szükségem van olyan időre, ami csak az enyém.

Ráadásul közhely, de a futás az egy valóban független dolog. Bármikor, bárhol futhatsz, tényleg csak egy cipő és a megfelelő ruha kell hozzá. No, meg az elhatározásod…

De ez tényleg az én időm, amikor egyedül lehetek. És nagyon jólesik. Mindig van kiért tenni a mindennapokban, de itt végre csak magamra figyelhetek és a környezetre. Én ebben találtam meg azt, ami visszatölt. Újra összerakom magam, mire egy-egy körből visszaérek.

Nem tudom megmondani, hogy ez mikor fordult át, mert mindezt valahogy az első perctől megadta a futás. Mindig is volt.

– És vannak teljesítményelvárásaid? Mondjuk, hogy mennyi időn belül kell lefutnod egy adott útvonalat?

– Hullámzó. Volt, amikor voltak, vannak. Volt, hogy én is edzőhöz mentem. Pulzuskontrollos futás és feladatok, meg minden, de mindez számomra kissé kötelezettségszagúvá tette az egészet. Az, hogy elő van írva, hogy az adott pulzustartományban ennyi, meg ennyi percig…

Nyilván ez a fejlődés alapja, meg ha valaki valamit el akar érni…, de nálam ugye azért nincsenek ilyen konkrét célok. És akkor már nem azért mentem, hogy fussak egy jót, hanem azt néztem, hogy a holnapi napomon hova fér bele az 1,5-2 óra futás, amit meg kell tegyek. És ugye az sem mindegy, hogy az elején van az emelkedő, vagy a végén – így nyilván a terepválasztást is befolyásolta. Tehát egy kicsit kötöttség volt.

Nem magát a módszert nem szerettem. Egyszerűen csak nem volt összhangban azzal, amit én szoktam csinálni.

De nyilván szoktam örülni, ha egy adott szakaszt a szokottnál gyorsabban teljesítek. Vagy például szeretem a kerek számokat, és ha például tizedesre végződne a táv, akkor inkább tovább futok annyit, hogy egész számra kerekedjen.

– Akkor ez inkább csak egy játék a számodra…

– Persze, abszolút! Van ugyan órám, használom, szeretem látni a szintkülönbséget, körülbelül be tudom tenni a teljesítményemet. Meg, ha szeretnék elmenni mégis egy versenyre, akkor azért tisztában kell legyek vele, hogy meg tudom-e csinálni.

De nem ez a fő motiváció. Néha így bekattan, de nem ezért csinálom. Egyszerűen az életem része. Nem akarok nagy szavakat használni, de körülbelül olyan természetes, hogy gyakorlatilag minden nap futok, minthogy levegőt veszek. Hogyha nem megyek el, akkor hiányzik.

Szerencsére olyan életet sikerült kialakítanom, hogy majdnem minden napra be tudom illeszteni a futást az életembe. De arra is figyelek, hogy másnap ugyanúgy tudjak menni. Tudom, hogy mennyi az a futás, ami után regenerálódni is tud a szervezetem. Nem lépek úgy túl a komfortzónámon, hogy az fájjon. Nem hajtom a célt a teljesítmény érdekében.

Réka tehát olyan futó, aki rendkívül természetes módon építette bele az életébe és éli is meg a futást. Egy porckorongsérv indította el, és láthatóan már semmi sem állíthatja meg. Ugyanakkor csak annyit vesz ki belőle, amennyi az adott pillanatban jólesik. Nagy teljesítményre is képes, de az alapvető célja a harmónia, az egyensúly átélése. És ehhez néha azért ő is keresi a kihívásokat! 😉

Ha tetszett a beszélgetés első része és méltónak tartod a megismerésre, akkor kérjük oszd meg ismerőseiddel, barátaiddal! Talán van olyan közöttük, akinek éppen ez a szelíd megközelítés töri át azt a bizonyos korlátot, és Réka inspirációjára húz futócipőt…

Categories: Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.