Hű társam Samu, már annyi mindent végigcsinált már velem, szinte magától értetődő volt az ötlet, hogy ezúttal is rá építsem a vállalkozási ötletem. Samu egy tűzrőlpattant kisautó, mely abból az időből származik, mikor a dolgoknak még volt karaktere. És ezzel a karakterrel te is kifejezhetted önmagad.

Azért vágytam rá, mert húsz évvel ezelőtt már megtapasztaltam, hogy milyen. Soha nem hagyott ott, soha nem hagyott cserben. Maximálisan megbízhattam benne. Romos állapotában is eljuttatott a célomhoz, bárhol volt is az. Ma is minden hozzáértő azt mondja, hogy csak olaj meg víz legyen benne, és a világból is kimegy.

Kategóriájában a legjobb volt fénykorában, s bár mára már elnyelte a modern kori tömeg, még mindig képes arra, amit új korában ígért. S, ha olyan helyen laksz, mint mi (vagy épp olyan kalandokat tervezel! :D), akkor gyorsan felfedezed, hogy bizony még mindig páratlan képességei vannak.

Az utolsó csavar is eredeti rajta, a kopóalkatrészek cseréjén kívül még soha nem volt szüksége komolyabb javításra. Mégis állja a sarat még a leginkább extrém körülmények között is. Erdészek, favágók, vadászok, autós túrázók kedvence. Éppúgy fogalom a felhasználók világában, mint a STIHL fűrészgépei, és éppúgy generációkat képes kiszolgálni.

A nyári délvidéki és a nyárvégi albániai túrával ezt szerettem volna megmutatni a STIHL vezetőinek, akik bizalmat is szavaztak az elképzelésnek.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.