Nem az volt a cél, hogy Magyarország legnagyobb labirintusát építsük meg, de valahogy ez is sikerült.
A cél egy tisztaenergiájú, lélekemelő helyen, a természet mélyén, ősi mintázat alapján, az évszázadok próbáját kiállt elemek felhasználásával egy olyan labirintus létrehozatala volt, ahol csak a természet mélye és hangjai, valamint a végtelen csillagos égbolt ölel át. Ahol igazán elmélyülhet az utazó, a vándor, a sétáló.
A tágabb teret (60 hektár) Kalivoda Imre hívta be, gondozza transzcendens és fizikai síkon is, majd amikor Suzie Poppins ajánlotta neki Csaba Szalayt és a labirintust, akkor jártában a nagyobb tér ezen szeglete szólította meg a labirintus helyszínéül, így ezt adta át szeretettel.
Amikor Imre mélyebben is megismerte a labirintust Suzitól és tőlem, valamint személyesen is megtapasztalta Csaba tisztaságát és Suzieval közös elévülhetetlen lelkesedésünket, akkor talán a legaktívabban vett részt a fizikai megvalósításban is. Nemcsak a teret adta, de minden mást is szívvel-lélekkel beleadott…
Az első területbejáráson öten (Imre, Csaba, Kata, Suzie és én) tapogattuk le érzékeinkkel a teret, végül Csaba és Kata ráérzése és szakmai tapasztalatai alapján született meg a középpont.
Az volt a javaslatom, hogy a helyszínen egykor virágzott, negyven éve két politikus vitája miatt egy tollvonással megszűntetett, azóta a természet által visszavett falu maradványaiból építsünk. Valami újat, valamit újjá. Hiszen a téglákban benne van az akkori emberek munkája, szeretete, közösségi összefogása, az élete…
Egy labirintusnál mindig meghatározó, hogy honnan indulnak és hova érkeznek az azt járó emberek. Persze ha lehet, akkor itt is keleti tájolásra törekszünk. Hárman (Suzie, Imre és én) a fák által alkotott boltívek alatt igyekeztünk meglátni a kanyargó ösvényeket.
Csaba és Kata azonban a fák koronája közötti, körformájú tisztás közvetlen kapcsolatát találták meg a szabad éggel, így az általunk eredetileg letapogatott, védett, fás környezet az indulás és megérkezés helye lett végül.
Mindennek az éjszakai járás adott további értéket, amikor az erdő mélyének sötétjében gyönyörű tükörképe volt a mécsesekkel kirakott labirintus az éjszakai égboltnak.
Az erdő pedig szó szerint körbeöleli a labirintust. Hangjai, susogása éppúgy összekapcsolnak bennünket a mindenséggel, mint a labirintus és a felette ragyogó, végtelen égbolt.
A munkálatokban egy fiatalokból álló, nemzetközi önkéntes csoport is aktívan részt vett, akik elsőként járhatták be ezt a labirintust, délután csak játékosan, majd az éjszakában már elmélyülve.
Köszönöm Imrének a felkérést, Suzinak a támogatást, mindkettejüknek, hogy egyáltalán ott lehettem, Csabának a felhatalmazást, hogy tanítványaként megtarthattam ezt a felejthetetlen labirintusjárást!
Imre csak annyit súgott a fülembe, miközben áramlásban volt bennünk és körülöttünk minden az éjszakában, hogy „Látod, így kell teremteni!”.
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm!
Ha tetszett a bejegyzés, kérjük iratkozz fel hírlevelünkre és még egy ajándékkal is kedveskedünk neked!
