Navigare necesse est, vivere non est necesse – Hajózni muszáj, élni nem.
Cnaeus Pompeius Magnus ezekkel a szavakkal „bíztatta” a Sziciliából Rómába gabonát szállító hajósokat, hogy a viharos idő ellenére is hajózzanak ki a kikötőből.
Nem véletlen, hogy a Szélvadászokban egy hajós hasonlattal igyekeztünk megragadni a Peter’s Textil világát.
Szerintünk ugyanis kell egy bizonyos elhivatottság, és persze nagyfokú bátorság, hogy a turbulensen változó világ vad vizeire szálljon és vállalkozzon az ember évtizedeken át.
Ráadásul az erős vitorlavászon még az iparágukat is eszünkbe juttathatja. A textilt, amire a vállalkozásukat építették.
Mindamellett, hogy azt a vállalkozói szellemet, azt a képességet is jelképezi, amellyel meg tudják lovagolni a gazdasági és társadalmi környezet kiszámíthatatlan szeleit, hogy mindig a jó irányba haladhassanak.
Egy ilyen kereskedelmi vállalkozást eredményesen felépíteni és navigálni éppúgy összetett feladat és nagy szakmai tudást és kitartást igényel, mint egy korabeli kereskedelmi vitorlással felfedezni például a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán közti legfontosabb természetes átjárót, mint Magellán.
Ismerkedjünk is meg egy kicsit közelebbről a csapat tagjaival!
Évával kezdtük a beszélgetést az előző részben, úgy is illik, hogy elsőnek őt kérdezzem:
Reklámszakon végeztem a főiskolát, de hát a szocializmusban… Egészen más világ volt még az. A BÚTORÉRT-nél kezdtem dolgozni – kezdi Éva a történetét.
Akkoriban a MAHÍR volt az úgymond médiaügynökség (Csak a nyolcvanas évek végén kezdett megszűnni a monopóliuma – a szerk.).
Ez ugye a hetvenes évek… Nem volt mobiltelefon sem, de még vezetékes is alig. Csináltam, amit lehetett és használtam, amit el lehetett érni.
Elvégeztem még egy kétéves reklámpropagandista képzést is pluszban.
Amikor a BÚTORÉRT több részre szakad – többek között a DOMUS hálózatra és a BÚTORKER-re – én a BÚTORKER-hez kerültem. Oda választottak meg reklámcsoport vezetőnek.
Akkor még itthon nem nagyon beszéltek marketingről…
14 évig voltam itt reklámpropagandistaként, aztán elmentem szülni.
Otthon voltam a gyerekekkel, amikor az apósom feltette a kérdést, hogy lenne-e kedvem egy kicsit más területen is kipróbálni magam?
Ő ostyagyártással foglalkozott, többek között tölcséreket is készített. Felvetette, hogy érdemes lenne kipróbálnom a fagylaltozást. Gondoltam, miért is ne?!
Először elszegődtem valaki máshoz egy évre. Ott megtanultam, hogy hogyan is kell ezt csinálni, aztán az apósom vett nekem egy lágyfagylaltgépet. A mai napig megvan különben ez a gép…
Ez a fajta munka egyébként nagyon kemény volt, hiszen a néhány négyzetméteres kis pavilont 45 C°-ra fűtötték fel a gépek, mert ahogy fagyasztanak, úgy átadják a hőt a környezetüknek.
Ebben az időben durván 30 kilóval voltam soványabb. De, amíg nyáron rengeteget dolgoztam, addig télen 4 hónapot a gyerekeimmel tudtam lenni. Ráadásul pont, amikor iskolába jártak.
Akkoriban sokat nyaraltunk együtt a későbbi alapítótársakkal. Rengeteg közös programunk volt, együtt jártunk színházba, és szerettünk volna együtt is dolgozni.
Ebből lett aztán a Peter’s Textil. Addigra nekem már sokéves kereskedői és vendéglátói tapasztalatom volt, így valóban én lettem a kereskedő a csapatban – fejezi be Éva a bemutatkozását.
A következő részben kiderül, hogy még milyen sokféle agyra és zsenialitásra van szüksége egy ilyen csapatnak.
És ismét csak a hajós hasonlatnál maradva, mennyire szerencsés csillagállás alatt született ez a vállalkozás, hogy ennyi sokféle tudással rendelkező és szorgalmas ember így egymásra tudott találni, és együtt tudnak működni lassan három évtizede.
(Címlapképünkön Éva már szinte kis sem látszik a korabeli telefonok erdejéből)
Velünk tartasz?
Akkor iratkozz fel hírlevelünkre, és tarts velünk a közösségi média felületeinken is!
