Kezdőlap Indulj innen
Portrék Értékfeltáró interjúk
Események Beharangozók és beszámolók
Fotónovella Egyperces történetek
Életképek Bulvármentes csemegék
MagazinMi ez és miért csináljuk?

A szállodás, aki valóban megadja a módját

6 perc

Csobota-Kis Árpád

l

szállodai szakértő

Csobota-Kis Árpád jelenleg is szállodamenedzsmenttel foglalkozik, s bármilyen meglepő, bizony már a seregben is szállodát vezetett. No, de hogy is volt ez?

Volt egy határőr szálloda Adyligeten a tiszteknek, tiszthelyetteseknek, akik vidékről jöttek fel a központba, hogy legyen hol megszállniuk. Ennek a szállodának volt egy rendezvényterme is, ahol évi 150-200 rendezvényt tartottunk.

Esküvőket, családi és tiszti rendezvényeket szerveztünk.

Magyarán te tényleg katonaként is rendezvényt szerveztél, meg vendéglátóztál…

Meg szállodát vezettem, igen.

De nagyon élveztem a munkát, mert lehetett alkotni. Volt is mit csinálni, hiszen korábban nem szakmai vezetője volt a háznak, hanem egy megbízott úr, aki nem értett hozzá. És ez látható is volt a hely minden elemében.

Nagyjából két hónap alatt rendbe tettük, és nagyon jó kis helyet varázsoltunk belőle, jelentős mennyiségű rendezvénnyel. Ott aztán lehetett bőven tanulni.

Az rendben, hogy te ezt így katonaként is megkaptad, de ki volt a csapatod? Simán kiskatonák, vagy olyanok, akik civilben azért szakmabeliek?

Szakmabeliek voltak igen, csak a vezető nem volt szakmabeli korábban. De a többiek azok igen. Katonai szolgálatot teljesítő, de egyébként szakács, felszolgáló, stb. Tehát nekik túl sokat nem kellett tanítani.

És ez a hely nyitva volt a nagyközönség számára is?

Alapvetően csak a katonák számára volt nyitva.

Az esküvőket is nekik csináltátok?

Igen. Az esküvőket is nekik csináltuk, de persze sokszor becsusszant egy-egy rokon, aki a katonai rokoni kötődés miatt jöhetett oda. Így tulajdonképpen idézőjelbe írva külsősöknek is nyitva volt abban az esetben, ha tudomásukra jutott, hogy ott lehet rendezvényt tartani. Meg nyilván az a tiszt, vagy tiszthelyettes hozta az illetőt, aki szerette volna azt a rendezvényt, esküvőt nálunk megtartani.

No, de ha már a korabeli katonaság, akkor biztos volt benne valami csibészség is. Mondj nekünk egy jó kis emlékezetes sztorit ebből az időszakból!

Sok volt. Túlságosan is sok. De vállalhatatlanok. Van, amit még ma sem merek elmesélni. – mondja mosolyogva.

Ha akkor rájöttek volna, hogy miket csinálunk, akkor talán azóta is a futkosón lennénk, vagy büntető táborban.

Akkoriban a katonaság úgy nézett ki, hogy a kiskatonáknak nagyjából 2-4 hetente lehetett úgynevezett eltávozásuk. Tehát amikor kimehettek a hétvégén a családjukhoz, vagy a városba. De mindenkinek katonaruhában kellett elmennie és katonaruhában is kellett visszajönni.

Civilben nem mozoghatott az ember. Elvileg nem is volt civil ruhája bent a seregben.

Nekem szerencsére az egész katonaság alatt privát ruhaviselési engedélyem volt, és szabad eltávozásom. Tehát tulajdonképpen akkor mehettem ki, amikor én szerettem volna, úgynevezett állandó kilépővel.

De a barátaim meg az ismerőseim lent az adyligeti határőrségnél folyton kérleltek – és bizony voltak jó néhányan –, hogy hagy jöhessenek fel a hétvégére ebbe a tiszti szállodába dolgozni.

Tudták, hogy buli van, esküvő van, lehet egy kicsit esetleg mulatni is, meg talán becsempészhető ebbe a tiszti házba az a bizonyos privát ruha is.

Nos, ez meglehetősen sokaknak sikerült. Az én szobám fent úgy nézett ki, mint egy raktár. Tele volt a srácok privát cuccaival.

És hát furcsa volt, mert mindig háromszor akkora személyzet volt felrendelve a hétvégén ide a szállodába, mint amennyi kellett volna. Szerencsére nem szúrt szemet senkinek.

Felrendeltem a nagy csapatot, a srácok viszonylag gyorsan átöltöztek és már spricceltek is kifelé a városba, vagy hazamentek a családjukhoz. Az már nyilván az ő felelősségük volt, hogy nehogy elkapják őket, mert ugye ellenőrzés volt.

Az egyik legjobb barátom, Péter azonban egyszer eltűnt három hétre. A szülei sem tudták, hogy hol van. Akkoriban ugye nem volt mobiltelefon.

Úgy döntött, hogy egy kicsit hosszabb eltávozást ír ki magának.

Hónapokig könyörögtem, hogy helyezzék fel mellém segítőnek, erre amikor nagy nehezen sikerült, a srác egyszerűen eltűnt.

Ha jól tudom, akkor az IFA a te életedben is szerepet kapott.

Igen. Mi kérlek szépen katonai IFA teherautóval jártunk diszkóba. A rendezvényeinkhez ugye katonai járműveket kaptunk, mert például az árubeszerzést is mi csináltuk.

A hétvégére igyekeztem mindig IFA teherautót rendelni, mert arra ugye sok ember felfér. Akkoriban a Nagyvárad téren működött a SOTE KLUB Rákász Diszkó, ami abban az időben 4-5 ezer embert vonzott szombat esténként.

Nos, ott rendszeresen megállt egy IFA – meg a közönség szíve – és leugrált róla 10-15 civil ruhás, addigra már jó hangulatban lévő kopasz fiatalember. Eleinte furcsán nézett a tömeg, aztán szép lassan megszokták.

No, de az imént fennhagytad a hangsúlyt a mondat végén. Hova tűnt Péter?

Hát csajozni volt valahol a Balatonon.

És megúszta?

Meg. Abszolút megúszta.

Akkor nem ezért mentél aztán Ausztriába…

[activecampaign form=1 css=1]

Ha te is ismersz olyan embert, akit méltónak találsz, hogy bemutassuk őt a magazinban, írj nekünk.

[gs-fb-comments]

További portrék

A megállíthatatlan

A megállíthatatlan

Beszélgetés Hoffmann Henrikkel, a Hotel Ózon Residence superior tulajdonos családjának egyik tagjával, kinek lendülete hegyeket mozgat meg.

bővebben
Időutazás

Időutazás

a Bachusban keveredik számomra a nyolcvanas évek bujtori Balatonja, az Andrássy úti villák miliője a XVIII-XIX. század fordulójáról, a budai kisvendéglők kockás abroszos kerthelyiségei a rendszerváltás előttről, s a ma már csak emlékeinkben élő nagymamák fáradhatatlan vendéglátó szeretete.

bővebben
Share This
%d bloggers like this: