A változás olyan ajtó, mely csak belülről nyílik

2016. január 1-én kezdődött. Egy YouTube videót nézett, amelyben Bea Johnson, a hulladékmentes életmód úttörője beszélt.

Ez az attitűd korábban sem állt távol Sipos Melindától, csak nem tudatosult benne, hogy a second-hand turkálókon, baráti csereberéken alapuló ruházkodással, vagy a szelektív hulladékgyűjtéssel már maga is tagja a környezettudatosságot életvitelszerűen gyakorló globális mozgalomnak.

Rádöbbent, hogy mindig is ezt csinálta. Annyit és csak annyit és azt vásárolt, amennyire és amire szüksége volt neki és a családjának. A pazarlást mindig is zsigerből kerülte.

Az ominózus videóból az is kiderült számára, hogy a zero-waste jelszava alatt kibontakozó életmódváltás egyik alapfeltétele a csomagolásmentes kereskedelem. Sipos Melinda attól a szilveszteri másnaptól azon kapta magát, hogy egy csomagolásmentes bolt létrehozásán morfondírozik. A gondolatból alig egy év alatt lett valóság.

2017. elején Piliscsabán nyitott meg az ország második csomagolásmentes és az első Ligeti Boltja. Az üzletbe saját tőkéből vágott bele, a siker azonban elmaradt, a működési költséget sem sikerült kitermelni. Kiderült, hogy a magyar főváros agglomerációjában kevés a fizetőképes ökotudatos vásárló.

„Kilenc hónap után láttam, hogy kicsi a piac, kevés a vevő, és nem is fogok tudni többet elérni. Ekkor úgy döntöttem, a boltot beköltöztetem Budapestre. Nem szerettem volna feladni, de úgy voltam vele, ha Budapesten sem sikerül, elengedem”

Jó döntés volt, Pesten, a Kresz Géza utcai alagsorban három hét alatt sikerült akkora napi forgalmat produkálni, mint Piliscsabán nyolc hónap után. Pedig marketing-kampány híján csak a szájhagyomány útján terjedő reklámra hagyatkozhatott.

Az üzlet olyannyira beindult, hogy nemcsak a működési költség jött vissza, de nagyobb helyiséget is bérbe tudott venni közelebb a Nyugati pályaudvarhoz, a Katona József utcában. És mivel „mindenki a Nyugatihoz sem tud eljönni”, néhány hónap leforgása alatt Budán, a Karinthy Frigyes úton nyitotta meg a második Ligeti Boltot.

A harmadik idén januárban nyílt meg a Rózsadombon, a Bimbó utca 101. szám alatt. A kínálat mindhárom üzletben ugyanaz. Az élelmiszereket (tésztákat, fűszereket, édességeket, olajokat, magvakat), tisztítószereket, kozmetikumokat kimérve, saját edényben, szatyorban, vagy a helyben kapható vászontáskákban és tárolókban viheti haza a nagyérdemű csakúgy, mint a tejtermékeket.

„Fontos, hogy a nálunk kapható termékeknek minél kisebb legyen az ökológiai lábnyoma, fontos, hogy a tejet és az abból készült termékeket szabadtartású tehenek adják, fontos hogy a kozmetikumok garantáltan pálmaolaj-mentesek legyenek, ugyanakkor nem minden árunál tudjuk és akarjuk elérni, hogy magyar és persze bio legyen”

Sipos Melinda szerint lencséből például szinte lehetetlen minőséget találni Magyarországon ahogy a szezonális mandulával, vagy a török mogyoróval is hasonló a helyzet.

A zöldségekkel ugyan még Piliscsabán volt egy-két próbálkozása, aztán rájött, hogy a teljesség helyett a minőségre, a megbízhatóságra és a vásárlási élményre fordít inkább erőt és energiát, mivel nem óhajt (és nem is tud) a szuper- és hipermarketekkel versenyezni.

Az edukációt sokkal fontosabbnak tartja, így a Ligeti Boltokban tanulni lehet. Az élményalapú pedagógia része a gusztusos kiszerelés, az átgondoltan ergonomikus üzletberendezés és az eladók szinte mindenre kiterjedő tájékozottsága. Valamint az, hogy a Bimbó úti bolt már kávézó is egyben, így a harmadik Ligeti Boltban már minden adott az alapos eszmecseréhez.

A Ligeti Bolt világába könnyű beleszeretni. S, bár a házhozszállítás már értelemszerűen nem jelent csomagolásmentességet, de akkor sem kell lemondanod a valóban minőségi termékekről, ha az ország más részén élsz. A webshopból kényelmesen házhoz is rendelheted kedvenceid!

* Cikkünk címe egy Tom Peters idézet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .