Kihozni magunkból és a szakmánkból a maximumot, vagy még annál is többet. Túllépve önmagunkon, a valódi képességeink legjavát nyújtani, amikor arra a legnagyobb szükség van.
Csobota-Kis Árpád életútját olvasva mintha egy nagyszabású filmet néznénk. Ahogy peregnek a filmkockák, úgy mégsem az irigység fog el, hanem inkább valamiféle lenyűgözöttség. Jó általa rátálalni erre a (letűnt?) csodavilágra.
Amikor hazajöttél, akkor ért-e bármit az itthoni munkalehetőségeknél, hogy te ennyi időt kint és ilyen helyeken töltöttél?
Nem gondolkodtam itthon alkalmazotti státuszban. Már amikor kint éltem, akkor párhuzamosan elindítottam a saját vállalkozást.
Eleinte osztrák pároknak szerveztünk magyar kastélyokban esküvőket, valamint kifejlesztettünk egy történelmi szellemkereső játékot osztrák gyermekeknek, ami kastélyokban, várakban került megrendezésre, az ottani vártörténet eljátszásával és az ott szereplő személyek megszemélyesítésével.
Mindkét projekt nagyon sikeres volt.
Aztán hazatérve már itthoni cégeknek szerveztem konferenciákat, tréningeket, rendezvényeket.
A rendezvényszervezés mellett kifejlesztettünk egy szállásközvetítő portált is. Ez volt a kisutazas.hu.
Mivel volt egy nagyutazas.hu, amelyik a világ minden tájára szervezett utakat, mi színtisztán csak hazai szállodákba mutattunk csomagajánlatokat.
Érdekes, hogy előbb létesültünk, mint a szallas.hu. De míg az egy elképesztő mennyiségű munka és pénzenergiából kifejlesztett portál, addig mi kizárólag az én személyes tőkémből jöttünk létre és működtünk, ami ahhoz képest elenyésző volt.
Sajnos a gazdasági válság mindezt elsöpörte. 2008 után még két évig élt. Saját anyagi lehetőségeimből próbáltam talpon tartani, de hát 95%-os piacot vesztettünk a gazdasági válság alatt.
Tartottam a dolgozókat még, bízva, reménykedve abban, hogy majd holnap, majd holnap, majd holnap véget ér a válság. Hát nem ért véget, úgyhogy be kellett zárni.
A céges rendezvényeket úgyszintén.
Úgyhogy akkor még ez volt a fő tevékenységem, nem voltam alkalmazott, és a válság végének közeledtével, olyan 2012-ben kezdtek visszahívni szállodákba dolgozni.
De kik? Hiszen azt az időszakot, amikor az emberek felépítik a karrierjüket, az ismertségüket – és ez általában a főiskola utáni 10-15 év -, azt te külföldön töltötted.
Igen, nekem pontosan ez esett teljesen ki. Eltűntem az országból, Ausztriában éltem. Internet, Facebook nem volt, tehát nem is tudhattak rólam az emberek.
39-40 évesen kellett nagyjából felépíteni a kapcsolatrendszerem, az ismertségi körömet, és egyáltalán mindent.
Ennek ellenére azért voltak szakmai ismerőseim, barátaim, egyrészt azért, mert az ausztriai tartózkodásom alatt azért nagyon sokszor jártam haza, próbáltam előkészíteni a vállalkozásomat.
Ennek kapcsán nyilván egy csomó szakemberrel találkoztam, úgyhogy azért próbálkoztam ez ügyben is. De nyilván 14 év kiesett, így sokkal nehezebb volt.
Amit nem említettem, hogy miközben én kint Bécsben, illetve Badenben voltam, azért volt egy-két olyan projekt is, ami ez idő alatt létrejött, illetőleg előkészítésben volt, aztán persze egyikből-másikból sajnos nem lett semmi.
Az egyik a K und K Duna-Monarchia turisztikai egyesületnek a létrehozása egy osztrák partneremnek a segítségével, ez egy nagy Európai Uniós támogatású projekt lett volna hat ország részvételével.
A K-K Duna – Monarchia Egyesület turisztikai koncepciója abból az ötletből indult ki, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a világ minden táján a 19. századi osztrák-magyar monarchia időszakának történelmi eseményei és fennmaradt látnivalói iránt. Eddig nem volt érdeklődés a téma komplex ajánlatára, többek között a kellően fel nem dolgozott történelmi események miatt, ám a történelmi háttér egyes kiemelt helyszínei annál sikeresebben szerepeltek az idegenforgalmi piacon. Az úgynevezett témautak a korszak különböző területeit mutatták volna be, így a falusi élettől, a birtokokig, a polgári élettől a kastélyokig számtalan érdekességgel ismerkedhettek volna meg a turisták, beleértve a századforduló vasúti közlekedését, fürdőkultúráját, s gasztronómiai kínálatát is.
Öt ország jelezte, hogy szeretne részt venni benne, sajnos pont Magyarország nem írta végül is alá.
Viszont ami megvalósult és mind a mai napig él, virágzik és jól működik, az a Magyar Kastélyszállodák Szövetsége, melynek az alapítása az az én nevemhez fűződik.
A történelem szerelmese vagyok. A kastélyszállodák, kastélyok, várak pedig ma is létező emlékhelyei a történelemnek.
Szerencsém volt. Badenben a Nemetz család hotelje, a Hotel Herzoghof egy történelmi hotel, történelmi épületben.
A család egyik hölgy tagja és egyben társtulajdonos, Nemetz Lydia úrhölgy az ottani kastélyszálló szövetségnek volt az elnöke, aztán elnökhelyettese.
Megkérdeztem tőle, hogy elmondaná-e, bemutatná-e, hogy hogyan működik az osztrák kastélyszállodák szövetsége, mert Magyarországon nincs ilyen, de megpróbálnám megalapítani.
Addigra már azért Magyarországon is voltak kastélyszállodák, látható volt, hogy egyre többet újítanak fel…
Lydia megmutatta és elmagyarázta a működési modelljüket, én pedig egy évig könyörögtem a magyar kastélyszállodáknak, hogy jöjjenek ki, mert ingyen és bérmentve kapunk egy ilyen csodaanyagot.
Aztán végül is sikerült kivinnem őket, lefordítottam, bemutattam mindent, és így végül aztán megalapítottuk ezt a szövetséget.
Térjünk vissza a válságot követő időszakra! Ott tartottunk, hogy 2012 tájékán visszacsábított a szállodaipar…
Igen, most a pultnak újra a fogadói oldalán tevékenykedek.
Több helyre is hívtak, hogy virágoztassam, virágoztassuk fel az adott szálláshelyet.
Voltam Sopronban, Kecskeméten, Budapesten, Orosházán, Balatongyörökön, Balatonalmádiban…
Ezek mindig ilyen projektjellegű megbízások voltak?
Voltak szezonális helyek, voltak amelyeket piacra kellett vezetni, és csak a piaci bevezetés volt a feladat, volt olyan hely, amelyet rendbe kellett hozni, volt olyan hely, ahol a tulajdonosnak a gyermekét kellett tanítani, hogy szállodás legyen.
Tehát különböző, mindig más és más a projekt. Nem egy kaptafa. Nagyon-nagyon különböző.
Aztán jött a COVID.
Éppen a Fradi pálya mellett autóztam, amikor 2020. március 13-án bemondta a rádió, hogy megtalálták az első COVID beteget az egyik irodaházban.
Azonnal bevillant a 2008-as válság, amikor a cégem totálisan tönkrement, mert két évig minden egyes nap abban bíztam, hogy holnap elmúlik a válság, holnap elmúlik a válság.
Arra gondoltam, ha most nem megyünk előre megtöbbszörözött elánnal, és csak várunk bármire is…
Úgyhogy rohanunk előre, mint aki megbolondult.
És annak ellenére, hogy voltak olyan partnereink, akik sajnos nem folytatták, vagy nem tudták folytatni, folyamatosak a megkeresések és számos megrendelőnek dolgozunk.
Jelen pillanatban ez a szakma teljesen átalakul, totálisan más alapokra helyeződik.
Igen. És talán attól is olyan izgalmas ez a közös utazás, amit együtt kezdtünk el veled, mert az iparág legkülönfélébb szereplőivel folytathatunk őszinte beszélgetéseket, s ha nem is tudjuk megjósolni, hogy pontosan mit hoz a jövő, de nagyon inspiráló feltárni az értékeket, és beletekinteni a lehetséges holnapba…
Hamarosan ezzel folytatjuk!
A történetek folytatásosak, ezért érdemes feliratkoznod a magazin értesítőjére, és követned a Facebook oldalunkat, hogy tájékoztatni tudjunk egy-egy újabb epizód megjelenéséről.
