Kezdőlap Indulj innen
Események Beharangozók és beszámolók
Fotónovella Egyperces történetek
Életképek Bulvármentes csemegék
MagazinMi ez és miért csináljuk?

Bug Parts – VW Őszi Börze

5 perc

Szerző: Papp Zoltán

2022.11.27.

Napok óta csak jöttek az élő bejelentkezések, a lelkes és lelkesítő képsorok, üzenetek. Amikor először mondta Misi, a Bug Parts tulajdonosa, hogy november végén lesz az őszi VW börze a cég telephelyén, akkor szomorúan konstatáltam, hogy én nem leszek Magyarországon, így legnagyobb bánatomra nem tudok majd részt venni az eseményen.

Az élet másképp hozta. Talán nem véletlenül.

Korán reggel indultam, hogy kezdésre ott legyek. Tudtam, hogy nyolckor még csak az árusoknak van érkezés, de egy megérzésből fakadóan felkaptam a kamerát is, talán valamiféle olyan hátsó gondolatból adódóan, hogy legfeljebb az első perctől fotózni fogok, hátha viszonozhatok vele valamit a Bug Parts csapatának és adhatok egy keveset a VW közösségnek is.

Tudom, a profik mindenhova magukkal viszik a kamerát…

Tatabányára érve sűrű köd borult körém, az orromig is alig láttam. Másfél óra szürke tejfölben autókázás után, valamivel nyolc után érkeztem. Az első, amit megpillantottam, egy rozsdás T1-es volt. Majd a Bug Parts T2-ese.

Még alig néhányan pakoltak csupán, aztán valahogy mintha egész nap csak nőtt volna a tömeg. Kis túlzással délutánra már egy gyufaszálat sem lehetett volna leejteni, annyian voltunk. Addigra a nap is próbálta megmutatni, hogy tulajdonképpen ő ott van ám valahol a felhők felett.

De hiába volt borús az ég szinte egész nap, mindenkin azt láttam, hogy attól a perctől, hogy ténylegesen is megérkezett… nos, attól a perctől fülig ért a szája.

Én is így voltam ezzel.

Hiába az örökkévalóságnak tűnő kora reggeli utazás a depressziós szürke maszlagban, a sok kereklámpás veterán és a vendégsereg között vibráló baráti hangulat pillanatok alatt feljavította a kedvem.

Sok autós közösségben volt szerencsém már részt venni, de ami az öreg VW-k és a Bug Parts körül kialakult, az egészen egyszerűen megfoghatatlan.

A lányok villámgyorsan beüzemelték a kávégépet, forralták a vizet a teának, s szorgos kezeik tucatjával készítették a zsíros kenyeret lilahagymával. Nincs is jobb egy őszi reggelen, mint a forró tea és a zsíros kenyér. Rá is cuppantunk mindahányan.

A vendégsereg az ország különböző pontjairól érkezett, de többen jöttek Szlovéniából és Belgiumból is. A közös nyelv mégis legalább annyira a magyar volt, mint az angol. Megtisztelő volt, köszönjük külföldi barátainknak!

Hamarosan elkészült a hangosítás is, s ettől a perctől a DJ nagyon együtt élt a programmal. Misi és a hölgyek kiváló házigazdák voltak egész nap. Nekem sokszor távol kellett ugyan lennem, hogy a messzebbre kényszerült autócsodákat is fotózhassam, de vissza-visszatérve folyton azt éreztem, hogy már megint lemaradtam valamiről.

Egyik alkalommal például egy hatalmas tálca francia krémest avattak gyertyákkal és tűzijátékokkal tortává, melynek megörökítésére szinte esélyem sem volt a tömeg mögé szorulva.

Eleinte csak háziasszonyunkat, Timit ünnepeltük, majd Misi fokozatosan kiterjesztette az egész vendégseregre az ünneplést.

Valahogy az egész nap erről szólt. Hogy a Bug Parts csapata a tenyerén hordozzon bennünket. Minden apró részletre figyeltek. Gergő, a grillchef még öltözékével is megtisztelt bennünket és az eseményt is.

És olyan ízeket és textúrákat varázsolt nekünk, amelyek szó szerint nem csupán a testünket, de a lelkünket is táplálták. Ezúton is köszönet neki!

Eddig is ünnep volt betérni a Bug Parts-hoz minden alkalommal. És ami belőlük fakad, az tükröződik a vendégkörön is. Ismeretlenül is barát itt mindenki.

A legszebb lezárása volt ez a nap a borongós, szürke ősznek, és tökéletes megalapozása az adventi várakozásnak, készülődésnek.

Mindenkinek köszönöm, hogy a részese lehettem és lehetek!

Hamarosan további képek az eseményről itt és a The Life Explorers magazin Instagram oldalán.

[gs-fb-comments]

További beszámolók

Ember az üzlet mögött

Ember az üzlet mögött

Az Ember az üzlet mögött koncepció 2020. július 24-én született meg, Bánhalmi Norbert profi fotós nagykövettársunk fejében. Istenem! Hogy tiltakoztam a kifejezés ellen, még ha érteni véltem is a mondanivalóját…

bővebben
A menedék

A menedék

A mai világ nem szolgálja a hozzá hasonlók megbecsülését. Valahogy úgy érzem, a Szidónia az utolsó menedék a számára, ahol abban a békebeli környezetben töltheti dolgos életének hátralévő szakaszát, ahová ő tartozik.

bővebben
Share This
%d bloggers like this: