A változás olyan ajtó, mely csak belülről nyílik

2016. január 1-én kezdődött. Egy YouTube videót nézett, amelyben Bea Johnson, a hulladékmentes életmód úttörője beszélt. Ez az attitűd korábban sem állt távol Sipos Melindától, csak nem tudatosult benne, hogy a second-hand turkálókon, baráti csereberéken alapuló ruházkodással, vagy a szelektív hulladékgyűjtéssel már maga is tagja a környezettudatosságot életvitelszerűen gyakorló globális mozgalomnak. Rádöbbent, hogy mindig is…

Sokat akart a szarka

Délelőtt konstatáltam, hogy ma bizony nem lesz ültetés. Az itthonról történő oktatás és egyéb karanténos csodák mellett esély sincs rá. Azt hiszem az még most sem esett le, hogy bizony kétezer csemetét kell elültetni az eredeti 150 helyett. No, nem mintha annak a bizonyos százötvennek lett volna idő előkészülni az ültetésére… Vízért azért elgurultunk Samuval,…

Elmentünk otthonról és kihívtuk magunkat

Találtunk egy hosszú távú befektetést. Nem veszélytelen, de manapság különösen jó hír, hogy kesztyűben is lehet csinálni. Nem, nem váltunk úri bűnözővé, hacsak nem tekintjük véteknek, hogy két kollégánk ma a karantén kellős közepén felkerekedett, és egy egész álló napot fektetett az anyagbeszerzésre, hogy megvalósíthassuk, amit kitaláltunk. Meg fogtok lepődni, hogy mi az! Fákat fogunk…

Magvetés

A kert valahogy mindig része volt az életünknek, de abban a valahogyban mindig voltak olyan időszakok is, amikor épp parlagon hevert, s csupán a lelkünk sóvárgott hol halkabban, hol hangosabban egy kis saját termésű paradicsom után. Tudod! Aminek olyan íze van, mint gyermekkorodban… Talán az a két generáció tükröződik bennünk ebben a hullámzásban, melyből az…

Rókatanya

Budapesttől alig 40 percnyire, a Gerecse tájvédelmi körzetének egyik szegletében, a magyarországi Szent Jakab zarándokút szomszédságában fekszik a Rókatanya, mely nevét egykor gyakori látogatóiról, a rókákról kapta. (Sok tyúkunk bánta ezeket a látogatásokat…) A tanya területe több mint tíz éve vegyszermentes, jelenleg is bio állattartást és növénytermesztést folytatunk rajta. A központi épületet teljes mértékben esővíz…

Széljáték?

A minap a műhelyben jártunk, ahol Samu és Zseton is várja a megújulást. Attila, a Suzuki docu-reality sorozatából már ismert szerelőbarátunk az egyik helyiség padlóján guggolt, és egy autó szélvédőjének gumikéderéből szedegette ki a maradék üveget. Sokan mondták már nekünk, hogy csak mi gondoljuk úgy a hegyen lakva, hogy a szélviharok az elmúlt években soha…