Bár már számos hírportál beszámolt a Damjanich utca 50. szám alatti ingatlan felújításának két évvel ezelőtti elkészültéről, az épület azonban mintha még ma sem akarná abbahagyni a szépülést és a megújulást. Ottjártunkkor is még számos munkálat zajlott.
– Menjünk le, és akkor elmesélem a ház kultúrhistorikus történetét! – kezdi a beszélgetést Tárnyik Pál rendezvénytervező, a Magyar Rendezvényszervezés Aranykönyvének szerzője, a D50 Kulturális Központ és Hotel szakmai vezetője.
Ami ezután következett, az már önmagában is megér egy néhány napos látogatást a helyszínen, melynek során a környéket is egészen más szemüvegen keresztül fedezhetjük fel.
A ház története az egész városrész történelmének megismerésére is inspirál ugyanis.
Az évszázados falak és a tágas belső valahogy lelassítanak. Furcsa, hogy épp a legnagyobb népsűrűségű kerületben találunk zsúfolt életünkben egy pillanatnyi csendet.
Ki tudja? Talán ezt érezhette meg Majláth Gusztáv erdélyi megyés püspök is, aki 1901-ben saját családi vagyonából vásárolta meg az épületet az Esztergomi Főegyházmegye számára.
Pedig a háromemeletes épület 1895-ben Dombai Sándor és neje megrendelésére eredetileg bérháznak épült, a szabályos úthálózatban elrendezett, túlnyomórészt háromemeletes, körfolyosós bérkaszárnyákból álló Chicagónak nevezett lakónegyed részeként.
Mérnökök jelölték ki a káposztaföldek és kusza konyhakertek közt a majdani utcák nyomvonalát. A teremtés lázában épült az új negyed, olyan sebesen nőtt ki a földből, hogy messzi kerületekből is a csodájára jártak. Amint a kívülállók számára is derengeni kezdett az egymást derékszögben metsző utcák könnyedén átlátható világa, az és(z)szerűség és a korszerűség tiszta képlete, a negyed megkapta egyesek szerint gúny-, mások szerint becenevét. Csikágó. Mert a képeslapok Chicagót, a tengerentúli prérimetropoliszt hirdették a modern városiasság netovábbjának. Csikágó, mert egyedül Chicagóban harapódzik ilyen sebességgel a ráció rácsszerkezete, és zabálja fel a környező üres síkságot. A keresztelő idején a bűnről még szó sem esett. Az új pesti negyed mintha versenyt futott volna az ismeretlen amerikai nagybácsival; két év alatt lett a semmiből.” – Békés Pál: Csikágó – gangregény
És valóban, a terület a török hódoltság utáni időkben még a városfalakon kívülre esett. Mai fejjel talán nehéz is elképzelni, hogy tanyák, káposztásföldek és szőlőskertek alakultak ki ezen az akkoriban művelésre és letelepedésre alkalmatlan, hordalékos árterületen, amely még napjainkban, a D50 mélygarázsának építésekor is kihívást jelentett. A korábban elvárt 2 szintes földalatti parkoló helyett csak egy szint készülhetett el.
Az 1870-es években a Nagykörút kialakítása adott lendületet a környék fejlődésének. S, ha nem is két év, de az 1880-as évek közepétől egy valóban intenzív, Chicago felépítési ütemre emlékeztető időszak alatt nőtte ki magát a lakónegyed, zömmel egyszerű homlokzatú és nagyrészt komfort nélküli egy, vagy két szoba-konyhás lakásokat tartalmazó bérházakkal.
Majláth püspök megfelelő helyet akart biztosítani a Főegyházmegye függetlenített hitoktatóként dolgozó papjainak, a Regnum Marianum Rendnek.
A Regnum Marianum lelki, szellemi közösség az 1800-as évek végén alakult, 1902-ben jegyezték be Rómában, mint kongregációt. Majláth Gusztáv püspök kezdeményezéséből jött létre, aki Erdélyből települt át Budapestre.
Az épület központi elhelyezkedése révén kiváló bázisává is vált a tanító rendnek, akik így összegyűjthették a környékbeli csellengő gyerekeket és fiatalokat, lelki és szellemi neveléssel, tanítással és szakmák átadásával egy kis jövőképet adhattak nekik.
1902-ben kápolnát is emeltek az eklektikus bérház udvarán. 1944. július 2-án azonban az amerikai légierő az Andrássy út külső szakaszán berendezkedett német hadvezetést kereste bombáival, de helyette a Damjanich utca liget felőli végét sikerült eltalálniuk.
Az egyik bomba pontosan ennek a bérháznak udvarára esett, félig összedöntve a kis kápolnát, melynek újjáépítéséről lemondtak.
Ma a bejárat melletti kis helyiségben kapott helyet egy parányi kápolna, hogy betöltse ezt a szerepet – mutat egy ajtóra Pál.
1951-ben betiltották a rendet, november 24-én pedig államosították a Damjanich utcai házat. Tanácsi szükséglakások voltak benne nagyon hosszú ideig. A mozgalom a kommunizmus évtizedeiben titokban folytatta tevékenységét. Emiatt három külön koncepciós perben (1961, 1965 és 1971) 13 regnumi atyát ítéltek el összesen 71 évre.
A kétezres években a főegyházmegye visszakapta a rossz állapotú épületet, de akkor erőforrás hiányában nem tudott vele mit kezdeni. A ház felújítására egy évtizeddel később kerülhetett sor, amikor a kormány erre támogatást adott, amit az egyház saját pénzével egészített ki.
– Az első tervek szerint egy egyházi kollégiumot kívántak létrehozni. Egy-két fürdőszobán még látszik, hogy nem hotelnek indult, de ezeket is folyamatosan szépítgetjük – folytatja Tárnyik Pál, miközben meg is mutat egy ilyen fürdőszobát nekünk.
Csobota-Kis Árpáddal és Vadász Péterrel, a Peter’s Textil tulajdonosával közösen megállapítjuk, hogy ha Pál nem mondja, akkor bizony alig észrevehető a különbség, hiszen ezen fürdőszobák is rendkívül újszerűek és tetszetősek.
– Később az egyház visszakapott egy másik épületet a XI. kerületben, így végül abból lett egy kollégium. És mivel ennek az épületnek az elhelyezkedése is kiváló, meg a kinézete is nagyon szép, ezért úgy gondolták, hogy akkor inkább másképp legyen hasznosítva. Így lett belőle kulturális központ és hotel.
A konferencia- és szekciótermek, a vendégeket ellátó konyhaüzem, a rendezvényekhez szükséges kiegészítő funkciók léte lehetővé teszi, hogy magas színvonalú egyházi, üzleti, vagy egyéb kulturális rendezvény számára biztosítson otthonos környezetet. A központnak fontos szerepe lesz az eucharisztikus kongresszus helyszíneként is, Ferenc pápa szeptemberi látogatásakor.
Tárnyik Pál a legjobb utat választotta, hogy vonzóvá tegye a helyszínt. Természetesen egy cikk terjedelme nem teszi lehetővé annak a hihetetlen történeti és történelmi gazdagságnak a bemutatását, amivel a D50 és Erzsébetváros rendelkezik, de magamat is azon kaptam, hogy miután hazaértünk a látogatást követően, vadul bújni kezdtem az internet bugyrait további információk után. És meg kell mondjam, hogy izgalmas kultúrtörténeti utazásban volt részem.
Legközelebb már egészen más szemmel járom a Damjanich utcát és környékét, és nem csupán az ismert látványosságokért megyek oda. Köszönöm Pál!
Az épület tényleg csodaszép. Árpád olyan volt a bejárása során, mint egy kisgyerek Legolandben. Látszott rajta, hogy igazi, jó értelemben vett megszállottja a szakmájának. Nem is tudta leplezni lenyűgözöttségét, és kifogyhatatlan volt a kérdésekből.
Péter számára is igazi paradicsom egy ilyen elegáns, mégis modern helyszín, melyet méltó módon fel lehet öltöztetni textíliákkal.
A D-day tehát…, pontosabban esetünkben a D50-day az utazóközönség meghódításának kezdeti napja. Sok sikert kívánunk Pálnak és csapatának a küldetéshez, az érkezőknek pedig felszabadult időtöltést a házban és környékén!
Tárnyik Pállal hamarosan folytatjuk a beszélgetést a The Life Explorers magazinban!
Iratkozz fel hírlevelünkre, és tarts velünk a közösségi média felületeinken is, hogy ne maradj le egyetlen epizódról sem!
