Ez a nap is eljött…

Ekkor:

Amikor Magnus még pici volt, két okból sem engedtük ki éjszakára. Az egyik, hogy nem volt kerítés, a másik pedig, hogy minél többet legyen velünk, hogy ismerjen és szokjon meg bennünket.

Aztán ahogy cseperedett, lassacskán a kerítés is elkészült, de a kánikulai melegben nem mertem megkockáztatni, hogy ne hagyja aludni a szomszédokat éjszakákon át. Augusztus közepe táján azonban éjszakára lehűlt annyira a levegő, hogy a többség már nem nyitott ablaknál aludt, így megpróbáltuk a kinti alvást.

Első nap hajnali kettőkor untam meg lelkes üvöltözését, nyiffogását, nyaffogását, teljes hangterjedelmének és hangszínskálájának próbálgatását. Olyan izgatott volt a soha nem hallott éjszakai hangok hallatán, hogy megállás nélkül rohangászott szerteszét a tanya minden szegletébe. Néha előtörtek belőle férfias hangok is, de inkább csak mint egy lakli kamaszból a tükör előtt, ahogy gyakorol.

Tudtam, hogy aznap nem alszunk, és hogy ez az a lehetőség, amikor tanítgathatom, hogy ha lehet, akkor a távoli kollégák hangaira ne reagáljon hangosan, ne énekeljen kórusban a szomszéd települések kutyáival elég, ha csak a tanyára behatolni akaró vadakkal és kóbor kutyákkal játszik bátorságpróbát.

S, láss csodát! Másnap már csak pontszerűen ugatott, határozott kiállással. Azóta is nyugodtak az éjszakák, csak néhány alkalommal ugat, amikor a szomszédokkal való együttélés szabályai szerint is elfogadható oka van rá. Igazi házőrző lett, büszke vagyok rá, pedig még csak kilenc hónapos.

Már csak azt kell, hogy valahogy végre megtanuljuk, hogy a juhok védencek, nem prédák. Nem bizonyul egyszerű feladatnak, pedig első perctől gyakoroljuk…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..