Gesztenyék – avagy hívd elő a kis művészt a burokból!

Még a mai, kissé talán eltévelyedett világban is mi, szülők vagyunk azok, kiktől gyermekeink az elsődleges viselkedésmintákat veszik. Egy darabig…

Aztán kiszabadulnak a burokból, jön a tágabb értelemben vett közösség, és beszippantja őket egy másik univerzum.

S, hogy megmarad-e egy láthatatlan fonál, melynek mentén nem tévednek el a maguk útján, s néha-néha még vissza is találnak hozzánk? Az bizony a köztes idő minőségén múlik.

A mindennapokban azonban sokféle malomkő súlya alatt őrlődünk. Versenyt futunk a családfenntartásért, a párkapcsolatunkért, a karrierért, saját álmaink megvalósításáért, s ki tudja még mi mindenért!

Hogy lesz ebből rendszeresen együtt töltött minőségi idő?

Nekünk például a fényképezés adta meg a választ…


Élményvideó és egy izgalmas pályázati felhívás a cikk végén!


Apa! Megkaphatom a kis piros fényképezőgéped? – kérdezte a kislányom úgy egy esztendeje.

Kis csetli-botli lélek, igencsak meg voltam ijedve a gondolattól. Tudtam, hogy támogatnom és éppen hogy bátorítanom kell, na de az a gép!…

Megmutatott egy egészen más világot.

Ekkor még talán valamivel elodáztam a dolgot, később aztán – még mindig bátortalanul ugyan, de – a kezébe adtam. Olyan közeli felvételeket készített a világ számunkra, felnőttek számára láthatatlan kis részleteiről, hogy tátva maradt a szám.

A fényképet Dékány Zsolt készítette.

Ettől kezdve százával kattintott, s lelkesen akarta mutatni a kis alkotásait. A mindennapok sodrásában azonban nehezen találtam szünetet folyton pörgő agyamban, hogy megadjam neki a kellő figyelmet.

– Majd számítógépen megnézzük! – mondogattam gyakran, s egy darabig bizony ebből sem lett semmi.

Amúgy valóban nem szeretem a fényképező saját kis kijelzőjén visszanézni a képeket, s eme profik számára vitatható szokásom ezúttal végül mégis értékesnek bizonyult.

Ugyanis a képeket akkor láttuk először, amikor végre rávettem magam, hogy tényleg leüljünk a számítógép elé, s a kameráról áttöltve megnézegessük őket.

Olyasmit élhettünk át kettesben, ami érezhetően erősebbé szőtte azt a bizonyos fonalat közöttünk.

Lelkesen kérdezett, s bár én nem vagyok sem profi pedagógus, sem profi fotográfus, valahogy mégis úgy éreztem, hogy sikerült mértékletesen terelgetnem őt az építő kritikák és az önbizalmát erősítő, bátorító, felszabadító gondolatok között.

Elérkezett azonban az a szint, ahol sem a fényképezőgépet nem ismerem eléggé, sem fotográfus tudásom nem nyújt már kellő biztonságot, hogy tovább segítsem.

Folyvást a jövőbe tolt szándékaim egyike ez is, hogy tisztességesen megtanuljam mindezt.

Hálás vagyok, hogy az Olympus fotós közösségéhez sodort az élet.

A minap is például Pécsre utaztunk kollégáimmal, hogy Dékány Zsolt nagykövettel kisfilmet forgassunk olyanoknak, akik most állnak Olympus kamera és objektív vásárlás előtt, vagy már ugyan van ilyen felszerelésük, de hozzám hasonlóan, nem tudják kiaknázni a képességeit.

Szerencsére ezek a kamerák automatán is zseniális képeket alkotnak, de azért semmihez sem fogható magabiztosságot ad, ha mélyebben megismerjük a bennük rejlő lehetőséget az önkifejezésre.

Őszi szünet lévén, felpakoltuk a gyerkőcöket is. A kislányom lelkesedése megkérdőjelezhetetlen volt. A hajnali kelés ellenére is töretlenül várta a nagy találkozást a mesterrel.

Velünk tartott Nagy Zoltán, alias Zolixplorer is, akivel a Medvesi Fotós Maratonon találkozhattunk először személyesen, s aki bár ritkán van itthon, de a közösségi élményt nem hagyja ki.

A lányokat Zoli tudása, derűs és kreatív személyisége is lenyűgözte, és a tőle tanultakat is folytatni szeretnék, amihez Zoli boldogan ad számukra támogatást az online tanfolyamaival. Ideje nagy részében ugyanis a világot járja párjával.

Zolixplorer munka közben a Olympus OMD E-M5 Mark III típusú kamerával.

A többi gyermek ekkor még csak nem várt diplomáciával kezelte örömünket, illetve Pécs vonzerejébe csomagolták pozitív hozzáállásukat. Fáradtak voltak a hajnali keléstől, így az utat javarészt végigaludták, de aztán valahogy napközben sem igen kerültek elő az okostelefonok, s tüskés kis kamaszburkaikat is otthon hagyták.

Ugyan többször tűnt úgy, hogy a többi gyerek nincs igazán jelen, ám például addig is legalább olvastak és élvezni tudták a természetet, estére pedig már nagyon is lelkesek voltak a napközben hallottak hatására. Mert a fülük azért titkon velünk volt.

Menet közben jött a gondolat, hogy mi lenne, ha a felvételeken Zsolt a kislányomnak magyarázná a kamerák beállításait és képességeit a kicsomagolástól a fényképezés néhány gyakorlati fogásáig a természetben, illetve Pécs történelmi belvárosában.

Hányszor van, hogy a gyermek ugyan jár valamilyen művészeti oktatásra, de nem szereti. Nem szereti, mert nem alkothat szabadon. Nem segítve van, hanem utasítva. A szülő pedig mérgelődik, hogy akár hiába fizeti a drága képzést is, ez sem jó, meg az sem jó. Pedig a gyerek csak azt szeretné, ha nem ölnék meg a kreativitását.
Egész álló nap hagytuk őket, hogy kedvükre alkothassanak.

Az ötletre mindenki azonnal vevő volt, hiszen mennyivel szívesebben nézünk egy olyan videót, ahol nemcsak egy pult, vagy asztal mögött állva magyaráz valaki egy technikai eszközről, hanem interaktív kommunikáció során, valódi élethelyzetekben.

Ráadásul most kiderülhet, hogy az Olympus fényképezőgépeinek kezelését valóban olyan gyerekjáték-e elsajátítani.

Mindez azok számára is hasznos lehet, akik eddig más rendszert használva féltek az áttérés ebbéli kihívásától, pedig egy ideje már szemeznek a márkával.

Fotózás ellenfényben

És milyen csodálatos rendező az élet!

Ki gondolta volna, hogy Dékány Zsolt számára a tudásátadás vágya nem csupán egy természetes módon megérett folyamat része, hanem régóta vele élő belső késztetés is egyben.

S, most kap egy kislányt, aki telis-tele van érdeklődéssel…

Mi nem találtunk szabadabbat, mint a fényképezés. Annyi ága van! Mindenki megtalálhatja azt, amiben igazán otthon érzi magát. Lehetsz magányos, ha arra vágysz, és alkothatsz közösségben is. Lehet, hogy egykoron nem voltál elég sikeres valamilyen sport-, vagy éppen művészeti vonalon, de a szíved odaköt, s most is eljársz a sportkörbe, vagy a műhelybe, hangversenyterembe csak, hogy közel lehess, s közben fotózol. Mert ebben végre megtaláltad önmagad.

Zsolt grafikusnak készült, de számos alkalommal törték le tehetsége szárnyait a bürokrácia és a korrupció útvesztőiben.

S, bár a képalkotás egy másik csodája lett végül a mestersége, a rajzolás mindig is vele maradt. Olyannyira, hogy a lakásának falait díszítő kis műremekeket nézve tátva maradt stábunk és a gyermekek szája az ámulattól.

A természetfotózásnál valóban érdemes visszanézni, hogy hogyan is sikerült a kép, hiszen költséges és időigényes lehet újra a helyszínre utazni, és megfelelő időjárási körülményeket kifogni.

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikortól a többi gyerek érdeklődése is leplezetlenül bontakozni kezdett az aprócska otthont díszítő régi fényképezőgépek és mesteri grafikák között. Pláne amikor kiderült, hogy a csodálatos rajzok egy részét Zsolt lánya készítette, akit szintén Zsolt tanított!

Délelőtt a mester és tanítványa a Niké-szobor tövében kezdte az ismerkedést az Olympus OMD E-M5 Mark III típusú készülékkel, mely már messze nem egy belépőszintű fényképezőgép.

Szerintem aki fotós, vagy legalábbis ott motoszkál benne a fényképezés szeretete, abban még él a művész. Merthogy mindnyájunkkal velünk születik egy alkotó, kreatív szellem, a világra nyitott, tiszta szívű lélek. A fényképezés kortalanul képes előcsalogatni belőlünk. Érdemes kipróbálni!

Hol van ehhez képest az én kis piros kamerám!

Zsolt mégis a legnagyobb lelki nyugalommal adta a kislányom kezébe, ahogy az OMD E-M10 Mark III-at is.

A nap során még megmutatta az OMD E-M1 Mark III-at, számos objektívet, és kis alátámasztással ugyan, de a gyermek kipróbálhatta az Olympus M.Zuiko Digital ED 100-400 mm F5.0-6.3 IS objektívet is a Flóra-pihenőnél.

Az Olympus M.Zuiko Digital ED 100-400 mm F5.0-6.3 IS objektív kipróbálása.

Sokszor aggódtam, hiszen eddigi tapasztalataim alapján egy, a technikát ilyen szinten ismerő ember nem feltétlenül tud egy laikus számára is érthetően magyarázni, és főleg nem rendelkezik akkora türelemmel, ami egy gyermekhez kellhet.

Zsolt rácáfolt minden eddigi negatív tapasztalatomra.

És aggódtam a kislányom miatt is, hiszen nagyjából úgy éreztem volna magam a helyében, mint a rizsföldi munkás, akit beültetnek egy űrhajóba, s egész álló nap bírnia kell a kiképzést.

A makrófotózás a jelenbe hozza a gyermekeket is. Segít letenni az okostelefont, és rácsodálkozni a bennünket körbevevő csodálatos világra.

Miközben őket neveljük, még bennünk is ott a gyermek.

Ehhez képest mindkettőjüket úgy kellett kizökkenteni az elmélyült munkából minden egyes állomásnál, hogy a következő helyszínre mehessünk. S, bár Zsoltot sok negyvenes megirigyelheti, mégis mintha a nagypapa és az unokája szent pillanatainak lehettünk volna tanúi.

A nagypapa csodáját amúgy sem tudjuk szinte egyik gyermek számára sem biztosítani a családjainkban, így a Zsolttal való találkozásuk számunkra is szívet melengető volt.

A makrófotózás alkalmával előkerülnek Zsolt gyermekkori emlékei, amikor a fényes kis gesztenyékből babát készítettek gyufaszálak segítségével.

A makrófotózás gyermekkori történetet idéz Zsoltban.

S, bár a gesztenyegyűjtés nálunk is elmaradhatatlan program minden évben, a gesztenyebaba még újdonság a kislányom, s mint kiderült, a többi gyermek számára is.

Mondanom sem kell, addig nyúztak, míg neki nem veselkedtünk. Végre valami, ami kicsalogatja őket a falak közül! S, bár idén nagyon megcsúsztunk a gyűjtéssel, de van egy jól bevált helyünk, ahol még ilyenkor is találunk gesztenyéket az avar rejtekében.

Méghozzá burokban, így sértetlenül és fényesen ragyogva!

Egy újabb örömteli közös kaland, s jöhet a gesztenyebaba készítés is!

Miközben a gesztenyebabákat és süniket készítettük az ebédlőasztalnál, már a többi gyermek is kórusban mondja, hogy rajzolni akarnak tanulni Zsolttól, és ők is el akarják sajátítani a fénnyel festés* mesterségét.

Készülnek a gesztenyebabák és gesztenyesünik az esti közös program keretében.
Okostelefonok helyett közös alkotás…

Este majdnem összevesznek, amikor elővesszük a forgatáson használt kamerákat, hogy melyiket ki bontsa ki, a kislányom pedig lelkesen meséli a tanultakat.

Azt hiszem szülőként, nagyszülőként érdemes mindezekre is gondolni az Olympus mostani akcióját nézve!

Hiszen mostantól nemcsak anya, vagy apa hobbijára költ a család, amikor egy ilyen felszerelésbe fektet, hanem közös élményekbe, a minőségi idő eltöltésének egy sokrétű alternatívájába is!

Nézzétek meg hangulatos élményvideónkat a pécsi fotózásról!

A Gamos Videography alkotása a közös fotózásról

Merjük a gyermekeink kezébe adni a kamerákat, szervezzünk közös fotós kirándulásokat ebben a szép őszi, s a hamarosan bekövetkező téli időben! Az otthon melegébe visszatérve pedig még ne engedjük el a hangulatot!

Idézzük fel együtt a közösen megélt pillanatokat, a képeket pedig tartsuk készenlétben úgy, a maguk nyers valójában! S, hogy miért? Kattints az alábbi hivatkozásra a részletekért!

Lépésekkel közelebb egymáshoz

Virtuális fotókiállítás a gyermekeink által elénk tárt, világból. >>>>>>>

Ha még nincs megfelelő fényképezőgépetek és/vagy objektívetek, akkor vásárlás előtt próbára is tehetitek az Olympus eszközeit >>>>>>>

Az alkotás szabad és felhőtlen öröme. A fényképet Dékány Zsolt készítette.

* Kezdetben a fotó nem akart többnek látszani, mint precíz leképező eszköz (a világkiállításokon is a tudományos és technikai újítások között kapott helyet). A 19–20. század fordulóján kezdték művészeti felhasználását egyre szélesebb körben művészetként elismerni, ezért csak a 20. század elején vált a hatodik művészeti ággá. Elnevezése a görög φως phosz („fény”), és γραφις graphisz („rajz”) szóból ered, együtt „fénnyel rajzolás” vagy „fényrajz” a jelentése. Forrás: Wikipédia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .