Kezdőlap Indulj innen
Portrék Értékfeltáró interjúk
Események Beharangozók és beszámolók
Fotónovella Egyperces történetek
Életképek Bulvármentes csemegék
MagazinMi ez és miért csináljuk?

Időutazás

18 perc

Bacchus

l

Apartman – Borbarlang Vinotéka

http://www.bacchusinfo.hu

Általában nem nézem meg előre, hogy milyen is a hely ahova megyünk. Hagyom, hogy akkor és ott hasson rám. Árpádot természetesen mindig megkérem, hogy azért mondjon pár szót…

Ezúttal valamiért egészen mást szűrtem le az előzetes információi alapján, mint amivel végül találkoztunk. De talán mindez nem is leírható szavakban. Ezt egyszerűen látni kell és át kell élni.

Nem számítottam például a házigazda, Tompos Zsolt saját készítésű bodzaszörpjére, békebeli módon szódával…,

Nem számítottam virágokra pöttyös kannában az asztalon…,

Nem számította a cicára, aki az első perctől megtett mindent, hogy ellopja a showt…,

A badacsonytomaji Bacchus Apartman - Borbarlang és Vinotéka cicája

S, valahogy nem számítottam rá, hogy

a Bachusban keveredni fog számomra a nyolcvanas évek bujtori Balatonja, az Andrássy úti villák miliője a XVIII-XIX. század fordulójáról, a budai kisvendéglők kockás abroszos kerthelyiségei a rendszerváltás előttről, s a ma már csak emlékeinkben élő nagymamák fáradhatatlan vendéglátó szeretete.

Mindezt két, elképesztő munkabírású, fiatalos és lendületes embertől.

– Ezzel a látvánnyal be lehet telni? – kérdezi Vadász Péter, ahogy kiülünk a teraszra, tekintetét a Balatonra szegezve.

Vadász Péter, a Peter's Textil tulajdonosa

– Nem – válaszolja Anikó, Zsolt felesége és társa, a ház asszonya.

Tomposné Fabó Anikó (Anó)

– Főleg azért nem, merthogy igazából soha nem ugyanolyan. Más amikor süt a nap, más amikor felhős az ég, és akkor is más, amikor fúj a szél. Aztán az sem mindegy, hogy milyen napszak van, hogy este tükrözi-e a fényt a Hold. A víznek pedig legalább 8 millió színe van. El nem tudom mondani, hogy hányféle zöld, meg szürke, meg kék. És, ha mondjuk szélcsendes az idő, akkor tükröződik benne a túlsó part.

– Hozhatom a kávét? – kérdezi közben Zsolt.

– Az egyetlen bánatunk – folytatja Anikó -, hogy a naplementébe viszont betakar a hegy. A napfelkeltét azt látjuk mindig, de a naplementéből csak annyit, hogy a nap elbújik a hegy mögé. És amikor a Badacsony mögött nekünk elbújik a napocskánk, akkor a hegy mögötti völgybe egyszer csak besüt, és szemközt megvilágítja az Őrsi-hegyet, még plusz másfél órán át. Így mi mindig irigykedünk rájuk – mondja nevetve.

– Mindig megtalálnak bennünket, hogy hátha tudunk ingatlant ajánlani. Kérdezik, hogy mit javasolunk és merre, mi a jó. És mi mindig szoktuk mondani, hogy szeretnénk Őrsön egy kis házat azért, mert oda sokáig süt a nap, és onnan gyönyörűen látszik a Badacsony. Olyan csoda a Badacsony, de ugye mi itt vagyunk, így nem látjuk a hegyet – nevet fel ismét.

Tomposné Fabó Anikó (Anó)

– Hogy volt a ház története? – kérdezi Árpád.

Csobota-Kis Árpád

– Honnan induljunk? – kérdez vissza Zsolt.

Tompos Zsolt

– A ház a te szüleidé volt ugye, ha jól emlékszem?

– Nem, nem. Nem, ez egy grófnőé volt. ’84 végén vettük meg a házat, tehát amikor már főiskolások voltunk Anóval (Zsolt a feleségét, Anikót hívja így).

– Úgy tudom, hogy volt egy borozója a szüleidnek – folytatja Árpád.

– Nem a miénk volt, hanem a Nemesgulácsi TSZ-é, de édesanyám volt a főnök, meg hát ők is dolgoztak benne.

– Valami benzinkút is volt… – folytatja Árpád.

– De, az sem a mienk volt, az meg az ÁFOR-é volt. Ott meg az édesapám volt a főnök – mondja Anikó és Zsolt kánonban, immáron nevetve.

– Viszont volt egy saját tüzelőolaj telepünk. De mi nem szőkítettünk, meg semmi ilyesmi nem volt benne.

– És akkor a fősuli alatt a szüleid vették ezt a házat? – kérdezi Árpád.

– Igen, igen. Elsősök voltunk, amikor megkérdezték, hogy megvegyék-e, vagy sem.

– Na várjál, de a megvegyék az az volt, hogy a papa valamennyit, ha jól emlékszem akkor tíz százalékot fizet, a többit mi termeljük ki – mondja Anikó. – A papa nézte ki, és ugye kérdezte, hogy mi a Zsolti terve.

– Mindenképpen szerettek volna nekem jövőt biztosítani – mondja Zsolt.

– És akkor a szüleid azt mondták, vagy azt tervezték, hogy akkor legyen valami, amit te a főiskola után tudsz csinálni? – kérdezi Árpád.

– Igen. És, hogy akkor majd ilyen fehéringes, nyakkendős, üzletvezető legyek – nevetnek mindketten Anikóval.

– És miként funkcionált akkor a ház? Vagy mi volt akkoriban a házban? Lakóház volt, vagy már akkor is vendéglátás volt? Mert ugye itt egy ideig éttermet csináltatok?

Vadász Péter és Csobota-Kis Árpád

– Amikor megvettük, akkor teljesen odavolt a ház. Lakhatatlanná nyilvánították.

– De addig lakóház volt?

– Igen.

A BACCHUS APARTMAN – BORBARLANG VINOTÉKA épületének története az 1700-as évekig nyúlik vissza. A manapság borozóként és közösségi helyiségként működő pince egy része nagy valószínűséggel még az 1700-as évek közepén épült, hogy a környékbeli szőlők termését befogadja.

A ház első ismert tulajdonosa az 1800-as évek végéről a pesti Horváth család. Ők a meglévő kis borospincét megnagyobbították, mellé egy másikat is építettek, föléjük pedig egy présházat és egy impozáns nyaralót húztak. A kész épületet lányukról „MÁRTA-LAK”-nak nevezték el.

Az 1920-as években a villát Mezőszegedi Szegedy Georgina (Gina) és annak férje Dr. Pető Ernő szombathelyi sebészorvos vásárolta meg. Gina földesúrnő a ház körüli szőlők, valamint a szomszédos kúria tulajdonosa volt, és birtokát egy vendégházzal akarta bővíteni. Az épület új neve: „GEORGINA- LAK” lett.

1951-ben – az államosítást megelőzendő – a kúriát és a szőlőbirtokot is Vasvármegye és Szombathely város közkórházának ajándékozta a házaspár. 1954-ben a ház mégis csak az állam, s a Badacsonyi Állami Gazdaság tulajdonába került. A két pincerészt azok jellegének megfelelően használták, a felső szintet pedig szolgálati lakásokká alakították át. Sajnos senki nem foglalkozott az állagmegóvással, az épület évről évre egyre elszomorítóbb látványt nyújtott.

A mai tulajdonos, a Tompos család 1984-ben vásárolta meg az igencsak elhanyagolt állapotban lévő egykori villát. Megkezdődött a felújítás, és bár sok időbe és nagyon sok munkába telt, de 1988 nyarán megnyitott a VÍG BACCHUS FOGADÓ névre keresztelt vendéglő és borozó.

– Mezőszegedi Szegedy Georginának volt ez régen a tulajdona. Itt nagy Szegedy birtokok voltak. Fölöttünk is van egy. Csak az már annyira elhanyagolt, és annyira benőtte minden, hogy már nem látni, de gyönyörű szép. És az volt az ő lakóházuk. Egyébként Szombathelyen laktak, de ugye a birtok miatt nagyon sokat voltak itt. Ez pedig a vendégház volt nekik, meg pince – mondja Anikó.

Tomposné Fabó Anikó (Anó)

– Az államosítás után szolgálati lakásokat alakítottak ki, több részre volt szabdalva a ház. Itt lakot a főkönyvelő, az agronómus, a főagronómus, és többen a fönti házban is. Valamennyi kis bérleti díjat fizettek, de gondozni egyáltalán nem gondozták az itt lakók – meséli Zsolt.

– Az állami gazdasága szintén nem gondozta, úgyhogy eléggé lelakott és rossz állapotban volt, amikor csak úgy a Zsolti apukája meglátta benne a lehetőséget – mondja Anikó.

– Mi ugye akkor fősulira jártunk, Zsolti szülei meg lent dolgoztak a borozósoron. És akkor mondta a papa, hogy Zsolti, ne menjen oda le a borozósorra, hogyha egyszer már főiskolát végez, akkor ő már valami, valaki legyen. Tudod, a szülőknek a vágya! – mondja mosolyogva Anikó.

– Meg, hogy fehéringes, nyakkendős, üzletvezető legyen. Pedig ő már akkor is minden volt, csak az nem – nevet fel ismét.

– Az volt a kérdés, hogy Zsolt marad-e Pesten, vagy hazajön, mert ha hazajön, akkor belevágnak. És akkor a papa szerintem egy ilyen körülbelül 10 százalékot befizetett, és nekiálltak a felújításnak. De ami itt volt, hát komolyan! Amit itt láttok, ilyen fehér valami kis félbástyák kilógni, ezekben vasúti sínek vannak, mert azzal kellett megtámogatni a tűzfalat, mert konkrétan ki akart dőlni. Itt is van kettő, meg a másik oldalról is, csak az nem látszik, mert ott már aztán konyha lett építve. És amikor végeztünk a fősulival, konkrétan úgy, hogy február közepén államvizsgáztunk, márciusban már kinyitottuk az éttermet.

– Na és a lényeg, hogy aztán az állami gazdasággal végül is valami olyasmi szerződést kötött akkor Zsolt, hogy nem a mi pénzünkből, hanem a szülők pénzéből lett az a tíz százalék…,

– Akkor már egy ingatlanforgalmazó volt, nem az állami gazdaság – pontosít Zsolt.

– …és akkor utána a többit azt meg úgy az évek során a munkánkból törlesztettük, mígnem aztán egyszer teljes mértékben a mienk lett. Jobban mondva Zsoltié.

Tompos Zsolt

– Most egy per egy vagyok – mondja Zsolt mosolyogva.

– És a kezdet az étterem volt? – kérdezi Árpád.

– Váááárj! Kezdetben még nem is laktunk itt, mert a főkönyvelő özvegye bent maradhatott, ameddig még élt. Valamennyi kis havi, mit tudom én!…, 32 forintért, vagy valami ilyesmi bérleti díjért. És ugye először borozóban gondolkodtunk, meleg konyhát nem is terveztünk. Igaz, hogy kialakítottunk egy kis konyhát, de az nem is volt összeköttetésben a pincével, csak egy átadóablakkal. Meleg konyha csak később lett aztán – meséli Zsolt.

– ’88-ban nyitottunk, és azóta minden évben van valami építkezés, felújítás, módosítás, bármi – mondja Anikó.

– Azóta a talicska mindig itt áll kint – mondja nevetve Zsolt.

– Most mondjuk éppen fát hoztam vele az esti begyújtáshoz. De tényleg mindig van valami. Folyamatosan fejlesztünk, építünk. Ez legyen nagyobb, az legyen kisebb, az legyen újabb.

– Így van – teszi hozzá Anikó. Először valóban csak borozóban gondolkodtunk. Borozó-hidegtál. Csak aztán mások voltak az igények.

– Mondjuk ez elég hamar kiderült, hogy nem elég a borozó hidegtállal. Gyakorlatilag már az első évben – meséli Zsolt.

– 2003 után volt valamikor, ahol azt mondtátok, hogy inkább ne legyen vendéglátás? – kérdezi Árpád.

Csobota-Kis Árpád

– Nem, mert 2008-ra volt a válság. Az ugye tudvalevő, mert mindenki akkor került bajba. És mi 2007-ben mondtuk, hogy nem kell ekkora épület. Magyarul hátul mindent bezárok – mondja Zsolt.

– Miért döntöttetek így? Jóval kevesebb lett a forgalom, gondolom azért, ugye? – kérdezi Árpád.

– Hát, igen. Már azért az előtte való években is változott. Kevesebb lett a külföldi például. Fogytak a külföldiek és nem jött helyettük annyi magyar. És hát volt a terasz, a kerthelyiség, az udvar és mindenhova kellett pincér. Elég megosztott volt a pálya. A konyhára pedig jó pár ember kellett a nagy étlaphoz. És akkor valamikor októberbe úgy döntöttünk, hogy fogunk egy A4-es lapot, bevétel-kiadás. Hova jutottunk? Ha ez így megy tovább, akkor az mit jelent a jövőben? Miért dolgozunk?

– Egyébként a személyzetet mindig kifizetjük – teszi hozzá Anikó.

– Igen. De hogyha már őket sem tudjuk kifizetni, akkor kölcsönből kölcsönbe üzemeltetni egy boltot, annak nincs értelme – mondja Zsolt.

– Még a válság előtt voltunk, még senki nem tudta, hogy válság lesz. Még nem volt a Lehman Brothers, még szárnyalt minden. De mi úgy döntöttünk, hogy akkor ezt így befejezzük. Régi étlap kuka, csinálunk egy új étlapot. Két leves, öt-hat főétel, néha lesz napi ajánlat. És egy pincért meg egy szakácsot megtartottunk, meg mi ketten. Ott hátul mindent bezártunk.

– És addig mekkora csapattal dolgoztatok?

– 30 fővel. De az utolsó években, tehát mondjuk 2005-2006 környékén már mindig gondolkoztunk, hogy mit szüntessünk meg. A terasz nem lehet megszüntetni, mert szép a kilátás. A kertet, hát azt talán meg lehet szüntetni, de délután olyan jó árnyékos, meg hogyha föllocsolod, odaülnek a vendégek. Az udvart nem lehet megszüntetni, mert ott volt a pult. Meg ott voltak a csoportok. Tehát egyszerűen nem tudtunk mit megszűntetni. Próbálkoztunk olyannal, hogy a kertbe beszórtunk játékokat, és megszüntettük. És akkor jött a törzsvendég, hogy ő a kertben szokott ülni. Szóval nehéz volt az átállás. Csak úgy lehetett megszüntetni, hogy itt csináltunk egy kis placcot, ezt akkor csináljuk meg.

– Tehát 50 fő befogadó képesség a 300 helyett – nyugtázza Árpád a hallottakat.

– Na, de akkor várjál! Képzeld el, hogy előző évben jött a vendég. Június, július, augusztus, szép nagy étlap, öt leves, főétel, csirke, pulyka, izé, minden. Kontra, következő évben két leves, hatféle főétel. Napi ajánlat. Leüt, nem volt rántott hús. Most mi lesz? Meg, hogy ő szeretne felülni a teraszra. Mondom, oda sajnos nem tud felülni, mert az már be van zárva. De mondom, innen ugyanolyan szép. Hát, három méterre vagyunk lejjebb, és még az őrsi öblöt is látjuk. Nem, ő oda szeretne felülni. Megnézi az étlapot, becsukja, elmegy. Az első két évben nagyon nehéz volt. Nem fogadták el azt, hogy hatféle étel van. És hiába mondtam, hogy ez mind friss, minden nap frissen sütjük a kacsát, a csülköt, mert amúgy is elfogy.

– Manapság elfogadják? – kérdezi Árpád.

– Ja, most mi van? Most bemész egy étterembe, hányféle kaja van?

– Hát, sokszor kettő, három – mondja Árpád.

– Nagyon sok törzsvendégünk volt, tehát, hogy nehéz volt. De tényleg úgy gondoltuk, hogy akkor ne ilyen kis átmenetes legyen az átállás, amikor még mínuszt termelünk. Nagyjából két év volt, amíg így beállt. Utána megjelentek más éttermek, és azokban is csak hatféle étel volt.

– De megjött a 2008-as válság.

– Igen. Nem volt vendég. Mindenki szórta ki a kukába a cuccokat.

– Tehát kezdett a piac nagy egésze is hozzászokni az új helyzethez, meg a ti régi vendégeitek is?

– Igen, igen. Aki szeretett bennünket, meg a kilátást, a miliőt, a konyhánkat, az elfogadta. Csak aztán utána, meg mondtuk, hogy ennek is vége. Mert akkor elkészültek az apartmanok.

– Évente csináltatok egy-egy apartmant?

– Ment a kis étterem. Megvolt az első apartman. Ott megvolt a vendég, jó. Tehát takarítottunk, reggeliztettünk, délben nyitottunk. Meg lett a második apartman is. Takarítottunk, takarítottunk, reggeliztettünk, reggeliztettünk, nyitottunk. Harmadik is. Na, akkor már aztán káosz volt. Tehát, akkor már néha totál káosz volt, és lehet, hogy nem tudtunk kinyitni csak egy órakor. Már hogy így az étteremben… És akkor el is döntöttük, hogy a negyedik is meglesz. Mert láttuk, hogy ez jó, meg szeretik, meg kell, meg bevált, és akkor gondoltuk, hogy kimászunk az éttermi vendéglátásból, és akkor marad a szállás. 30 évig csináltuk.

– És akkor tizenkettőben lett az első apartman?

– Igen. Volt ez a kis étterem és akkor 12-ben lett az első apartman, és akkor minden évben egy újabb. Ötnél álltunk meg, mert nem akartunk úgy járni, mint az étteremmel, hogy addig fejlesztgetjük… Ugye ott is volt először a pincehelyiség, meg a terasz, utána jött a kerthelyiség… és egy idő után egyszerűen annyi ember volt, hogy nem tudtunk mit csinálni, mert itt álltak sorba, és akarták, hogy leülhessenek. Aki ezt akkor nem látta, az ma egyszerűen nem hiszi el.

Nefelejcs apartman

– Nem volt vasvilla, amivel elkergethettétek volna őket? – kérdezi viccesen Péter.

– Nem – válaszolja mosolyogva Anikó.

– Viszont volt kettő hostess, akik csak azzal foglalkoztak, hogy az érkező vendégekkel egyeztették, hogy hányan jöttek, hova szeretnének ülni, mennyit tudnak várni, stb. És két hostess lány egész este csak azzal foglalkozott, hogy futkosott, hogy hol szabadul fel asztal. Ugye nagyon sok előfoglalás is volt. A terasz az persze mindig be volt foglalva. Meg hát ugye nagyon pörgött a pálya. Volt, hogy egymás után többször vacsoráztattunk. Volt, hogy háromszor is. Tehát, hogy kezdődött ugye ötkor a vacsora. És amikor éjfélig volt konyhánk, gondolkodtunk rajta, hogy legyen éjfél után is konyha, mert egyszerűen éjfélkor nem fogyott el az étkező vendég. Nagyon más világ volt.

Az azóta eltelt több mint 30 év során folyamatosan épült-szépült a ház és környezete, a pinceborozón kívül ma már egy csodás panorámájú terasz is várja a vendégeket. A külső borospincében egy igazi különlegességet alakítottunk ki: BORBARLANG VINOTÉKA néven. A Vinotéka nem más, mint magyar – nagy választékban badacsonyi – palackozott borokat bemutató, kóstoltató és árusító borszaküzlet. A villaépület egy része és a nyári lak nemrégiben teljes belső felújításon esett át, és immár különleges bútorokkal, egyedi berendezéssel, csodás panorámával várják nyaralni és pihenni vágyó vendégeiket a GEORGINA, a NEFELEJCS, a RÓZSA és a LEVENDULA APARTMANOK.

Innen folytatjuk Anikó és Zsolt történetét hamarosan.

Ha te is ismersz olyan embert, akit méltónak találsz, hogy bemutassuk őt a magazinban, írj nekünk.

Facebook Notice for EU! You need to login to view and post FB Comments!

További portrék

Csoda nagy

Csoda nagy

Kifürkészhetetlen, megfejthetetlen, izgalmas ember, akinek hatalmas lelke van. Nem bekategorizálható. Csoda nagy szíve van. Csoda nagy humora van. Csoda nagy. Ő a Bolyki.

bővebben
reneszánsz ember

reneszánsz ember

Maga tervez és valósít meg mindent. Ételt, fűszerkeveréket, food truck-et, vállalkozást. Lokodi Ákos egy rendkívül kreatív és sokoldalú alkotó. Egy igazi reneszánsz ember.

bővebben

Pin It on Pinterest