Ismét nyáj a nyáj

Ekkor:

Januárban egy sakáltámadás következtében elvesztettük minden jószágunkat. Borzasztó mészárlást rendeztek a ragadozók. Számos ötlet és javaslat merült fel, hogy hogyan is lehetne megelőzni a jövőben az ilyen tragikus és drámai helyzeteket. Az egyik ezek közül a kutya beszerzése volt. Így lett családunk tagja Magnus.

Egyúttal fontossá vált az is, hogy mivel is tápláljuk a kutyust, ha valóban egészségesen akarjuk nevelni és tartani őt. Az gyorsan világossá vált, hogy ehhez is mindenki ért, mint a focihoz és a politikához. Summa summarum, néhány állomást követően kikötöttünk a Quebeck termékeinél.

Azonnal szerelmesek lettünk a természetes összetevőkbe, az illatokba és a termékek megjelenésébe is. Mindenáron találkozni akartunk Dr. Filip Dániellel, aki megálmodta és megalkotta, valamint folyamatosan fejleszti ezeket az áldásos táplálékkiegészítőket.

Nem csalódtunk. Egy gazdag szakmai múlttal és háttérrel rendelkező, a természetességet valló és képviselő, hiteles szakemberre találtunk benne. Arra azonban nem gondoltunk, hogy egy napon az általa nevelt és gondozott racka juhok legelésznek majd a tanyánkon.

Miután megoldottuk a sakálok és egyéb vadak elleni védelmet, és ma már Magnus is éretté vált a feladatra, mindenképpen szerettünk volna, hogy a minden szempontból környezetterhelő benzines kasza helyett ismét legelő jószágok tartsák karban a területet. Ráadásul időközben tagjai lettünk a Savory Global hálózatnak is, amely legeltetéssel igyekszik helyreállítani az elsivatagosodó területeket, az elhanyagolt szőlősök és gyümölcsösök talaját.

Két kis árvát már korábban örökbe fogadtunk, de ők még most is túl picik, és kevésnek is bizonyulnak ekkora területhez. Arról azonban nem is álmodtunk, hogy egy napon egyszerre négy gyönyörű juhot is kapunk. Márpedig a minap ez történt. Dr. Filip Dániel jóvoltából mostantól ezzel az erősítéssel dolgozhatnak vállvetve az árváink.

Egy pillanat műve volt beleszeretni a nyáj új tagjaiba, szinte könnyekig meghatódtunk a közelségüket érezve. Csodálatos állatok, nagy ajándék ez doktor úr, köszönjük szépen! Igyekszünk méltó életkörülményeket biztosítani a Quebeck juhok számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..