Kezdőlap Indulj innen
Portrék Értékfeltáró interjúk
Események Beharangozók és beszámolók
Fotónovella Egyperces történetek
Életképek Bulvármentes csemegék
MagazinMi ez és miért csináljuk?

Képtelen jövő

4 perc

2020 dec. 1.

A novellát írta:

Varga Lóránt

A képet készítette:

Lőrik László

Shot on:

A kép Olympus OM-D E-M5 Mark III típusú fényképezőgéppel, és Olympus M.Zuiko Digital ED 7‑14mm F2.8 PRO objektívvel készült.

Eleinte észre sem vette. Vagyis észrevette, de nem törődött vele. Élvezte a látványt, és azon tűnődött, hogy vajon hány másodpercet bírna ki a vízben.

Nyilván egyet sem…

Késő délután volt és köztudott, hogy a hegyek között nem naplemente hanem napzuhanta van. A gondolattól fázni kezdett, pedig rendesen felöltözött a sétára.

A tó tükre rezzenéstelen volt, és ettől megkettőződött a látvány. Egy hegy felül, egy hegy alul. Ha fényképész lenne, most fényképezne, de nem volt az.

Egyedül volt, és az egyedüllét jó esetben őszintévé teszi az embert. Vagy idegessé…

Ő most ideges volt, mert érezte magában az őszinteség fel-feltörő vágyát, és tudta, hogy baj lesz, ha ezek az alvó gondolatok valahogy felszínre bukkannak.

Estére választ kellett adnia. Tehát nemsokára a tó partjáról visszasétál a szállodáig, felballag a szobába, kezébe veszi a telefont, amit jótékonyan otthon hagyott a sétára, és miután felhívta a megadott számot, vagy igent, vagy nemet kell mondania.

Az igen egy irányba viszi majd, és a nem egy egészen másik felé tereli.

Átbámult a másik partra. Igen, ez a baj a jövővel. Olyan, mint a szemközti part. Innen látszik valami, és a tükörkép, képzeletének tükre sem mutat mást, mert hát a kettő egy és ugyanaz.

Csak abban van különbség, hogy a lenti, ha háborog a víz, akkor eltorzítja a fenti képet. De akkor is a fentiből indul ki, azt koszolja össze. Nincs benne semmi, ami új volna, nincs más…

Hát ez egy nagy baromság, futott át rajta a gondolat. Ez úgy, ahogy van, nem igaz.

Nem. A lenti képnek is van saját valósága. Talán nem olyan látványos, de mégis rettentő fontos. Mert olyasmit tartalmaz, amit a fenti kép nem.

A szemközti parttól néhány méterre egy vízben álló cölöp fekete tüskéje meredezett. Ennek nincs párja fent. Ez a kis folt egyedül a lenti képhez tartozik. Fent nincs cölöp. Csak lent.
Csak lent.

És csak akkor lehet észrevenni, ha az ember tüzetesen nézi a képet. Mindkét képet persze.

A nap vad tempóban süllyedt a horizont felé. A szemközti hegynek taréján még maradt egy kis sáv, de onnan is fogyóban volt a fény.

A cölöpöt nézte. Igen. Ezekre a kis jelekre kell figyelnie. Tudatának halvány foltjaira, melyek különbséget tesznek a jövőről alkotott kép és a között, aki alkotta azt.

A kis cölöpök jelentik a gondolatokat, az érzéseket, a félelmeket, mindazt, amitől kissé más lesz lent a táj.

És hogy mit mondanak? Hát annak kiderítésére nyilván kell némi bátorság. Mennyivel egyszerűbb a két képet azonosnak látni? Sokkal.

Aztán észrevette. Az alak ott állt két fa között a parton. Fekete kabátot viselt, mint ő. Talán ő is a szálloda vendége. Talán az a pasas, aki reggelente a mellette lévő asztalnál…

És ekkor meglátta, hogy az alak nem a parton áll. Vagyis a parton, de nem az igazin, hanem a tükörképen: a tükör-igazin. Csak egy tükörkép volt, semmi más, valódi test nélkül.

Az nem lehet… borzongott meg. Mint egy rossz horror.

A férfi ekkor felemelte a kezét és integetni kezdett. Fejjel lefelé persze.

Visszaintett. Nem tudta, hogy miért, de ez tűnt egyedül logikus lépésnek.

Gyere át! – intett újra az alak.

– Gyere te át, ha akarsz – mormolta maga elé. Jól esett, hogy emberi hangot hall. Az sem volt baj, hogy ő adta ki.

A tótágast álló alak újra intett.

Vajon mi lenne, ha átmenne hozzá? Berángatná a vízbe? Nem. Az megint egy hülye horror lenne. Valószínűleg mondana valamit. Valamit a cölöpökről, a csak lent látható képrészletről. Valami sötétet. Igen, biztos valami sötétet.

Az alak tovább integetett.

Oda kellene mennie.

Meg kéne hallgatnia.

Persze. Igen. Meg kell nézni a cölöpöket és meg kell hallgatni a fejjel lefelé integető alakokat.

Igen. Ezt kell tennie.

Igen.

Addig várt, míg a nap tompa szürkeséget borított a tájra, a túlpartot és a tükörképet összemosta és szétkente.

Túl késő van, legyintett a tó felé. És hideg is.

Mire a szállodához ért, már az orráig sem látott.

A liftben eldöntötte, hogy igent mond. Jó döntés ez. Ha pedig nem, arról nem tehet. Nem lát a jövőbe.

További fotónovellák

Az út fele

Az út fele

3 perc A társaság nagy része bámészkodni kezdett. A város itt is pontosan olyan volt, mint bárhol máshol: házak, kirakatok, a közelben egy kávézó, újságosstand.

bővebben
A pályázat

A pályázat

4 percMost már dönteni kéne végre. A király ideges – mondta Victor lágy hangon. Ügyelt arra, hogy a mondat végéig, sőt a mondat utáni csend végégig minden kellemes és nyugodt maradjon.

bővebben
Zuzu és Zuzu

Zuzu és Zuzu

4 percZuzu furcsán nézett. Nem csak a hétköznapi furcsaság csillogott szemében, mert azt látta már eleget. Ez tényleg, igazán furcsa volt.

bővebben
Módfelett

Módfelett

3 percÚgy vették meg a házat, ahogy volt. Mosatlan kávéscsésze az asztalon, bevetetlen ágy, ruhák, könyvek, rendetlenség. A halál nem ír előre táviratot.

bővebben

Pin It on Pinterest