TLE magazin
Számítanak a mérföldkövek. De nem feltétlenül azonosak a megtett úttal. Hiszen nem mindnyájan ugyanazon az útvonalon és ugyanabból az irányból érkezünk. Más és más szél sodort bennünket is, s mindenki mást hozott magával, de eljutottunk egy közös pontra. Félszavakból is értjük egymást, így innentől együtt megyünk tovább. Hiszen ugyanoda tartunk.
A The Life Explorers
A bőrünkön érezzük, hogy milyen kérlelhetetlenül változik a világ. S, talán egy kissé el is tévedt. Sokunkat elnyűtt ez az esztendő, s az elmúlt évek is koptattak már az élet farmerén.
De van egy lelkes kis csapat, amely egész évben azon dolgozik, hogy mégis fényt, kalandot és értékeket hozzanak az emberek életébe. A tiédbe is! Mert látnunk kell: A világ az árnyaival együtt is szép!
Csodálatos útitársakat kaptunk e vállalkozáshoz. Egyeseket csak egy-egy emlékezetes állomásra, míg másokat talán egy egész életre.
Gondolkodtunk, hogy vajon ellene megyünk-e a fősodrású áramlatnak, amikor a tartalmatlan tartalmak világában megpróbálunk egy kicsit mélyebb, egy kicsit személyesebb és talán mondhatjuk, hogy értékesebb írásokkal, kép és mozgófilm anyagokkal szolgálni.
Ugyanakkor azt figyeltük meg, hogy egyre többen szeretnek tartalmas írásokat olvasni, és szívesen néznek meg akár egy picivel hosszabb videót is, ha értelmét látják. Egy kicsit mintha elegünk lenne az instant világból, és egyre többször lennénk képesek lelassulni, megérkezni, és élvezni a pillanat varázsát.
A legfontosabb rovataink:
A Portrék,
mely értékadó beszélgetéseket mutat be művészekkel, üzletemberekkel, kiknek élete olyan képet formál, melyet megéri megörökíteni és megmutatni a világnak.
A fotónovella,
mely egy izgalmas kaland, melyben arra vállalkoznak alkotók, hogy átengedjék egymás műveit a maguk szűrőjén, és saját művészi eszközeikkel mutassák meg, hogy mit képez le bennük a másik alkotása.
Az Események,
mely fotós rendezvények, filmes forgatások, kép- és festménykiállítások világába kalauzol, rövid beszélgetésekkel az alkotókkal, kiállítás-szervezőkkel, vendégekkel.
Reméljük, hogy az értékek melyeket írásainkkal eléd tárunk, megerősítik benned, hogy a világunk és a benne lévő emberek egészen különlegesek. Nyisd meg a lelked és hagyd, hogy magukkal ragadjanak!
S, bár nem tudjuk hova robog a világ szekere velünk, ám addig is olyasmivel szeretnénk foglalkozni, aminek értelme és értéke talán továbbörökíthető, bármi legyen is a jövő. Úgy segít megélni a mában, hogy élni tudjunk majd a jövőben is. Fedezd fel az életet velünk!
Mi is igazából a The Life Explorers magazin?
Kik a csapat tagjai?

Papp Zoltán
Cikkeink írója, gondolataink szavakba öntője
Értéktolmács szövegíró. Sajtófotós. Képszerűen ír, filmszerűen láttat. Minden először a lelkében születik meg, sorozatgyártásra képtelen. A magazin névadója, főszerkesztője és tulajdonosa.