Ezt a könyvet is csak úgy találomra vettem le a könyvtár polcáról, én nem hallottam előtte sem a szerzőről, sem a könyvről, utána derült ki számomra, hogy ez egy sikerkönyv.
Azt gondolnád, skandináv krimi, de nem biztos, hogy teljesen az.
Azt gondolnád, lélektani regény, nagyrészt az.
Az elején még nem értettem, hogy fogom ezt a közel 500 oldalt elolvasni, a végére már faltam, és sajnáltam, hogy „csak” ennyi, és vége a történetnek.
Szépen lassan bontakozik ki, és igen mélyre visz. A legtöbb karaktert (nem csak a főszereplőt) megismerhetjük emberileg. Ez elsőre picit soknak tűnik, lassúnak, de igazán szép, ahogyan megértés bontakozhat ki ezzel felénk minden szereplő iránt, hiszen az ő oldalukról, szempontjukból is láthatjuk a történéseket, hiszen megismerjük az ő életüket, ezáltal mozgatórugóikat, és megértjük, ők mit miért tettek úgy, ahogy.
Nagyon emberi ezzel.
Amellett, hogy emberi sorsokat, életutakat, megéléseket és megoldási módokat mutat be tisztán, egyszerűen, olyan természetességgel, hogy fel sem tűnik a mélység elsőre, bemutat szubkultúrákat is, méghozzá elzártat és extrémet is.
A regényt olvasva kirajzolódik, hogy mindannyian „furcsák” vagyunk valahogyan, valamiben, és hogy minden családban vannak titkok, vagy eltitkolt dolgok, pedig nem biztos, hogy ez segít, még akkor sem, ha a család védelmében vagy szeretetből tesszük…..
Ha eddig elolvastad, egy komoly könyvnek tűnhet, holott mindezt a legnagyobb könnyedséggel vezeti az író és mindeközben egy izgalmas és fordulatos bűncselekményt is megold.
Ez inkább egy skandináv krimi és sok családregény egyben.
Néhol tömény lehet emiatt, de nekem, akit mindig lenyűgöznek az emberi sorsok, végtelenül izgalmas volt – és nagyon emberi.
Az is, hogy nincsen fekete és fehér, jó szereplő – rossz szereplő.
Karakterek vannak, azaz emberek, akiknek van rossz napja, jó napja, rossz oldala, jó oldala, élete, amiben történt velük rossz is, jó is – és ki így dolgozza fel, ki úgy, ki így néz szembe vele, ki úgy nem.
Nagyon ajánlom!
És biztos vagyok benne, mindenkit más fog meg belőle, más fog hatni rá, és lesz, akinek talán nem is tetszik…..(ha elvárásokkal olvasod) – vagy ha nagyon megérint belőle valami…..
https://jaffa.hu/a-dinoszaurusz-tolla-1316
Ha tetszett a bejegyzés, kérjük iratkozz fel hírlevelünkre és még egy ajándékkal is kedveskedünk neked!