Jó lett volna téli álmot aludni, mint a medvepásztor mackói, mert a tavasz beköszöntével bizony annyi lett a teendő, hogy a pihenésről már csak álmodni lehet.
Magazinunk életében körbeért valami. Valami, ami valójában megkerülhetetlen.
A fenntarthatóságtól indultunk, s bár mindig igyekeztünk az értékek mezsgyéjén haladni, pár hete azon kaptuk magunkat, hogy az Életfa permakultúra tanfolyamának szeretetkörében ülünk századmagunkkal, hogy megtanuljuk, hogyan is szolgálhatnánk az életet.
Hogy a világ többi része rájön-e, hogy lassan nem marad más érték?…
A csapat az első gyakorlati alkalommal Kecskemétre utazott, ahol több turnusban most is zajlik a Kecskeméti Erdőpark létesítése a Zöld Küldetés egyesület szervezésében, melyből mi is igyekeztünk kivenni a részünket.
Baráti ölelések fogadtak, és az ültetést megelőző elméleti oktatáson ugyanazon szerény fiatalember mellett találtuk magunkat, akivel a nyitórendezvényen is egymás mellé szólt a sorstól rendelt jegyünk.
Molnár Gábor aztán előadást is tartott arról, hogy a természet milyen forgatókönyv szerint állítja vissza a fás rendszereket, ahol mondjuk egy olyan természeti katasztrófa pusztított, mint…
Gábor azt is megmutatta, hogy milyen lehetőségei vannak azoknak, akik homo sapiens módjára szeretnék leutánozni a természetet.
A minap aztán láttuk a legtöbbek által használt közösségi platformon, hogy Gábor érdeklődik a Miyawaki erdő faültetési workshopja iránt.
Kérdésünkre megnyugtatott, hogy találkozni is fogunk a rendezvényen, nemcsak szimplán érdeklődött, de el is jön.
Reggel aztán a vonattól a Grapoila Farmig tartó úton Eszter, a csapat marketingese egyfolytában egy bizonyos Gábort emlegetett, aki a kertet viszi, és a mai nap előadója is egyben.
Időbe telt mire rájöttünk, hogy ugyanarról a szerény fiatalemberről van szó, akivel immáron harmadszorra találkozhatunk.
Ölelése tényleg baráti, s bár minden egyes permakultúrás társ azonnal befogadott az összes tanonctársunkkal együtt már a legelső alkalommal, mégis valahogy ez a köszöntés csatolt be bennünket úgy igazán a körbe.
Vagy csupán mi érkeztünk meg végérvényesen.
Lassan szállingózni kezdett a többi résztvevő is…
Mintha egy tipit állítottunk volna fel a viseltes üvegház szélfútta szegletében, s a két tavaszág úgy hatott lelkünkre, mintha melengető teatűz lobogott volna az indiánsátor közepén.
Kézről kézre adtuk a kis kavicsot, hogy ki-ki elmondhassa történetét, s úgy kapcsolódhassunk egymáshoz, mint a fák, melyekről mindnyájan őrzünk kedves emlékeket.
A permakultúrában a probléma mindig maga a megoldás is egyben, így a folytatásban az egyre fokozódó energetikai és élelmezési válság megoldásairól beszélgettünk.
Például a Grapoila által is készített alternatív lisztekről, s hogy milyen növényrendszert kell létesítsünk ahhoz, hogy megtermelhessük az alapanyagokat.
Pinczés Marianna egyik receptjéből készült alkotást kóstolva meg is ízlelhettük ősi népek, s eleink régi-új világát.
Közben lassan kicsalt bennünket a melengető nap, s Gábor vezetésével bejártuk a Grapoila Permakultúra kertet, hogy saját szemünkkel lássuk, miként jön létre új élet a régmúlt rendszer romjain.
Az egykori növénynemesítő állomás lépésről lépésre formálódik a Grapoila névkártyájává.
A kert hasznosításának ötlete egy ebédszünetben szökkent szárba. Kertész kollégánkat jószívű munkatársunk megkínálta egy kis olasz importból származó rukkolával, aki nem győzött érte hálálkodni, közben pedig szöget ütött a fejében egy gondolat. Milyen jó lenne a rukkolát a saját kertünkből szüretelni! És milyen újszerű kezdeményezés lenne, ha egy kezdettől fogva zero waste technológiában gondolkodó, egészséges termékeket gyártó cég a saját munkatársait is elláthatná organikus zöldségekkel és gyümölcsökkel. Innen már adta magát a permakultúra, hiszen ennek a gazdálkodásnak is pont ez a három az alappillére: törődj a Földdel, törődj az emberekkel és oszd meg a felesleged!
Így talán már csak egy részlet hiányzott a kirakósból. Ásóra, kapára! Létesítsünk egy Miyawaki erdőt!
A szorgos kis csapat néhány óra alatt átdolgozta a meszes, kövekkel teli talajt, feldúsította természetes tápanyagokkal, és teleszórta reménységgel a Jóisten markából.
A módszer talán legfontosabb értéke, hogy mindaz, ami a természetben 100-200 év alatt megy végbe – persze csak, ha mi is hagyjuk – az ezen az úton még a mi életünkben megtörténhet.
