Hogyan lehetséges művésznek lenni kisgyermekes anyukaként a mai világban? Vajon kialakítható-e egy olyan életvitel, amelybe belefér a család, a karrier és még az alkotás is, lemondások nélkül?
Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Koreny Dórával és párjával, Ákossal budapesti otthonukban. Dóra festőművész, orvos, szoftverfejlesztő, feleség és édesanya egyben.
És mindezektől együttesen teljes az élete. A festés és a rajzolás, mint lélekruha kíséri egész életében, a diploma és az érdeklődési körének megfelelő munka az önbizalmat és a stabilitást, a család pedig a miértet és a hátteret jelenti egyszerre.
Ákosban olyan társra talált, aki nemcsak, hogy támogatja alkotó tevékenységében, de inspirálja is őt. A beszélgetésünk alatt is hol gyermekük dajkálásával foglalatoskodik, hol Dóra keze alá dolgozik, hogy minél harmonikusabban beszélgethessünk.
A videót Szabó-Gamos Attila, a Gamos Videography alkotója készítette.És ami talán a legjobb, hogy ő is megtalálta a saját lehetőségeit ebben a kis művészeti vállalkozásban, hiszen segít a közösségi média felületek menedzselésében, az alkotói folyamat dokumentálásában, megörökítésében.
A festés – és a művészet minden olyan formája, ahol színekkel lehet dolgozni – nagyon fontos része az életemnek, mert segít kikapcsolódni ebben a rohanó világban és segít „színt csempészni” a szürke hétköznapokba.
Dóra látásmódja már gyermekkorában egyedivé tette festményeit és rajzait, ma pedig az egyik legnagyobb boldogság a számára, hogy a mai gyermekek közül már sokan épp az ő alkotásainak gyönyörködtető világában nőhetnek fel.
Hiszen számos szülő vásárolja Dóra képeit, hogy vidámságot, gyermeklelket simogató környezetet varázsoljon az apróságok szobájába igéző tekintetű nyuszikkal, borzokkal, rókákkal.
Fantasztikus érzés a semmiből alkotni valamit! Mindig hatalmas örömmel tölt el, ha valaki meglát valamit a képeimben és úgy érzi, szívesen díszítené vele az otthonát.
Merthogy Dóra állatfiguráinak szemei tényleg olyanok, mintha élnének. Ilyen meleg, barátságos, tiszta szempárok őrzik Dóráék kisfiának, Vilmosnak a nyugalmát is.
S, hogy ezt nem csupán mi gondoljuk így felnőttként, arra ékes bizonyíték, amikor Vilmos eltévedt pillantása Dóra egyik festményére vetült, s a kisfiú szája tátva maradt, majd a legszebb babanyelven beszélni kezdett a képhez.
A panellakás teraszán már a természeti képekről beszélgetünk. Dóra mutat egy lombkoronák közt kikandikáló eget.
Hallom ugyan, ahogy arról mesél közben, hogy a vakráma ferdesége miatt csak gyakorlásnak indult a kép, de igazából nem fogom fel, mert annyira ott érzem magam a fák alatt, ahogy simogat a szél.
Meg is állapítom, hogy az interneten keresztül mennyire nem köszön vissza ezeknek a képeknek a varázsa! Őszintén örülök, hogy személyesen is megtapasztalhattam az élményt, amit ez a harmonikus kis család, és Dóra alkotásai jelentenek.
Szerencsére a most következő hétvégétől egy hónapon keresztül bárkinek lehetősége lesz élőben is megcsodálni egy kis válogatást ezekből a műremekekből.
Méghozzá nem is akárhol!
Mivel Dóra festményei az egész családnak segítenek átlépni egy kis mesevilágba, vagy kinyitni a fantázia kapuját, mi is lehetne jobb helyszín, egy cukrászdában kialakított galériánál, melynek terasza az őszi Balaton fölé nyújtózik.
A kiállítás 2020.10.17-től 2020.11.18-ig látható a Tihanyi Apátság Rege Galériában.
A többi képet és Dóra világát ide kattintva ismerheted meg.
A fényképeket Bazsó Szilvia készítette
A képi és hangfelvételek az Olympus eszközeivel készültek.