Október 3-án ködös reggelre ébredt Ljubljana. Senki nem szólt előre, hogy ez innentől tavaszig nem is lesz másként.
Vič városrészből indultam reggel gyalog az iskolába. Végighaladtam a kertvárosi utcákon, majd a belvároson mentem keresztül. A Kongresni tér felett a köd teljesen beborította a vár falait. Az iskola a vasúti pályaudvartól nem messze, egy nagy, D alaprajzú épület alsó szintjét foglalja el.
A nyelviskolában kétszer másfél órában tanultunk szlovénul. Én a kezdő csoportban voltam, de volt olyan is aki felsőfokú nyelvvizsgára készült. A világ minden tájáról érkezett valaki. A többség már itt lakott a városban egy ideje, de volt aki nemrég költözött Ljubljanába. Nem én voltam a legfiatalabb, valaki egy hónappal később született, a legidősebb osztálytársam pedig negyven éves volt.
Szóval voltak itt minden korosztályból és mindenhonnan: Kínából, Argentínából, Kongóból, de volt brit, francia és vietnámi osztálytársam is. Azokat akik németül tanultak otthon, el kell, hogy szomorítsam, Szlovéniában nem sokra menne vele. Alig van olyan aki tud németül. Angolul még a legtávolabbi falu idősebb pénztárosa is tud valamennyit, de németül a tanárok, de még az a srác se, aki hat különböző nyelven beszélt folyékonyan a másik csoportban.
A közösség nagyon befogadó volt, a nyelvi akadályok ellenére is. Később, ahogy mindenki kezdett belejönni, mind a szlovén, mind az angol nyelvbe, a beszélgetés is egyre könnyebb lett és nem egy érdekes élettörténetet ismertem meg.
Délutánra így október elején még felszállt a köd és kisütött a nap. Ez az alapvetőnek tűnő dolog sokszor maradt el az ősz folyamán. De Ljubljana gyönyörű ködben is, hát még napsütésben.
Túl voltam az első napon. De már akkor hétfő délután az járt a fejemben, hogy hova menjek majd hétvégén. Persze ez nem volt olyan könnyű mint ahogy elsőre hangzik…
Ha tetszett a bejegyzés, kérjük iratkozz fel hírlevelünkre és még egy ajándékkal is kedveskedünk neked!
