Nem látok a könnyeimtől, ahogy meséli. Érzem, hogy együtt ver a szívem az övével, de mintha az egész mellkasomat kitöltené ez a dobogó valami. Mi az én pokoljárásom az övéhez képest! Hiába hatalmaz fel, nem tudom, hogy méltó módon tudom-e megosztani veletek a történetét…
– Az utolsó járásban az édesapám megjelenítője voltál – kezdi megosztani a megéléseit. – Már lassan 4 éve, hogy meghalt, de minden nap hiányzik… Ezt az utolsó járást a veszteségeimmel jártam. És ahogy átléptem a veszteségek térfelére a labirintusban, épp az elvesztések időrendjében jöttek a megjelenítők: A nagyim, a babám, aki nem születhetett meg és apukám, akit te személyesítettél meg. Még ott volt a férjem is a válás élménnyel. Zsanett társunk tudtán kívül annyira szépen hozta a karakterét! Egyből tudtam, hogy ő az. Az összes mozdulata olyan volt. Nem akart elköszönni, ahogy a valóságban sem akar… De megvártam középen, mert tudtam, hogy szépen szeretném lezárni, nem dacosan, ahogy ő. És végül Zsanett párja – akivel együtt járta a labirintust – be is hívott a körbe engem, hogy úgy lesz teljes a dolog, ha jövök. És ott jöttem rá, hogy Zsanett a volt férjemet, a párja pedig a gyerekeinket jeleníti meg. És ez az egyetlen ok, ami miatt hajlandó normálisan együttműködni velem a volt férjem. A gyerekeink. És így hárman ki is tudtunk jönni a labirintusból. Különben azt éreztem képtelen lennék kijönni, ha ez nem záródik le.
– Mérhetetlen a hálám, hogy megosztod mindezt. Hogy árad belőled tiszta szeretettel és bizalommal. Köszönöm! Szeretettel vagyok neked – vágtam közbe.
– Amikor beléptem a labirintusba, az első lépés nehéz volt. Tudtam, az a születésem. És vele az első veszteségem. Anyukámat ugyanis elvesztettem anyának lenni. A saját születésemmel. 9 hónapig volt anyukám. Amikor megszülettem, akkor már vetélytárs lettem neki, bár én nem is tudtam róla. Mert elvesztette vele az egyetlen ember kizárólagos szeretetét, aki önmagáért szerette őt. Apukám szeretetét. És innentől én már ellenség voltam. Eszköz. Tárgy. De nem a lánya. És azt hittem egészen most október 24-ig, hogy ez tini koromban történt. De ahogy beléptem a labirintus terébe megéreztem, hogy a születésem napjával megvolt. Az öcsém, mivel fiú lett, anyu egy komplett rajongóklub lett neki. Vele tudott anya lenni. Ilona – a párom a labirintusjárásban – az első perctől azt mondta, érez egy babát, akit ringat. És mondta, hogy próbálta odaadni többeknek, de senkinek nem kellett. Azt hiszem ez először én voltam. Aztán a három meg nem született gyermekem. Merthogy volt még kettő… A felső találkozási pontnál felvettem egy kavicsot a labirintus melletti oltárról, amikor odaértünk Zsófival, aki a veszteségeim jelenítette meg. Nagyon hálás voltam neki. Nem volt könnyű szerep. A középpontban mondta, hogy tegyem le a kavicsot. Mondtam, hogy nem tudom. Képtelen vagyok rá. Azt mondta, ha megengedem, leteszi őket. És kiment a labirintusból. Akkor még nem jött Zsanett, pedig én őt vártam, és csak vele tudtam kijönni végül. De a labirintusból kijövetellel még nem zárult le a járás. Mert kimentem az ajtón és ott, egy másik térben várt Zsófi. Azt mondta, hogy hozott nekem egy meglepetést. Egy bóbitás pitypang volt az. Mondta, hogy fújjam el bátran! A kövemnek pedig keresett egy szép oltárt. Az a kő szimbolizálta az elvesztett babáim. És méltó helyre tette őket. És hozott pitypangot, hogy megmutassa könnyű is lehet a veszteség. Eleget szenvedtem már. Már békében elfújhatom. És bár mindig marad néhány kis ernyő a bóbitán, de a java elengedhető. Nagyon szép megélés és folyamat volt. Köszönöm, hogy a része voltál te is, és hogy elmesélhettem! Ha van kedved, megírhatod. Engem felkavar. Nehéz volt.
– Szerintem azért éreztem, hogy több is vagyok egy személynél ott neked, mert édesapád mindenki helyett is szeretett. És ahogy írtam is, az egész világot ölelted át velem.
– Apukám volt, aki szerette a gyerekeimet. Anyukám nem tudja sajnos. Aput sokszor érzem most is, mikor nem vagyok jól. Mintha felkarolna a legmélyebb pontjaimon és felsegítene szelíden, és mellé erőt adna, hogy megoldjam és menjek tovább. Sokszor érzem, hogy büszke rám és szeret. És hálás vagyok, hogy szeretett és féltett. Mióta meghalt nem félt már senki.
Mondjuk, a szellemi síkon már nem aggódik, hanem megsegít. És a hosszú ujjaim, mindig rá emlékeztetnek. Az ő kezeit örököltem, így mindig bennem, velem van.
– Egyszer már megosztottam itt, az oldalon a pitypang legendáját. Ha megengeded, most felolvasom neked:
A pitypang legendája
Isten küldött egy angyalt, hogy megkérdezze a növényeket, hogy nézzenek ki.
Mindegyikük szép, piros vagy fehér, nagy virág akart lenni, úgy virítani, mint egy nyári álom vagy kék, mint a tiszta ég… csak a pitypang nem tudta, milyen szeretne igazán lenni… így az angyal még egy napot adott neki a gondolkodásra.
Imádkozva próbált dönteni… és látta a napot majd úgy döntött, olyan szeretne lenni, mint a NAP, sárga és gyönyörű.
Aztán meglátta a holdat, és meggondolta magát. Olyan szeretett volna lenni, mint a HOLD, fehér, kerek, áttetsző.
Aztán felfigyelt a CSILLAGOKRA, és nagyon megkedvelte őket is.
Amikor az angyal eljött, nem tudta, mit mondjon neki: Úgy lennék olyan mint a NAP, mint a HOLD, és mint a CSILLAGOK.
Nem tudok dönteni… sóhajtotta szomorúan.
Így a Teremtő teljesítette minden vágyát.
Ezért a pitypang eleinte sárga, mint a NAP, majd fehér és kerek mint a HOLD, és mikor ráfújsz, akkor úgy szóródik szét mint a CSILLAGOK.
(Yeshua Paolo Gioiello - Krol Sandyno)
Legyél olyan, mint a pitypang! Valahányszor darabjaira hullik, mindig újrakezdi.
– Jaj de szépen összeér és új aspektust is ad. Nagyon hálás vagyok érte, hogy elmesélted. Nagyon szép. A labirintusjárás végén két emberrel éreztem, hogy meg kellene osztanom mindezt, de nem akkor volt ott az ideje. Az egyik te voltál, a másik Sári. Hálás vagyok, hogy megosztottuk az élményeket veled. Sárival is biztos összeérnek majd a szálak.
– Köszönöm szíved áradatát! Megírom a történeted. Jó éjt!
Ha tetszett a bejegyzés, kérjük iratkozz fel hírlevelünkre és még egy ajándékkal is kedveskedünk neked!
