Az első iskolai nap után egyből az járt a fejemben, hova menjek majd hétvégén kirándulni.
Bled mellett döntöttem mint kötelező célpont. Valószínűleg ez az egyik első hely, ami eszébe jut a Szlovéniába vágyó utazóknak. Ezzel én is így voltam, és először a kötelező látnivalók közül ezt vettem célba.
Csakhogy a kollégium parkolója sorompóval van leválasztva, ezt pedig hétközben a portás szokta kinyitni. Igen ám, de akkor éppen hétvége volt… Így bent ragadtam a parkolóban. A szinte teljesen kihalt épületben fél órába telt mire találtam valakit. Mint kiderült, a dolgozói parkolóba álltam be véletlenül.
Még fél órát várakoztam, immár a sorompó mellett, mikor érkezett valaki kocsival, aki fel tudta nyitni az akadályt távirányítóval. Pöcc-röff indult a kicsi Swift és irány Bled!
A helyi autós közlekedés nem sokban tér el az itthonitól, nem kell tőle félni. Ami különböző: a legtöbb kereszteződésben telezöld lámpa van, vagyis kanyarodó szabály szerint kell közlekedni. A nagy forgalom miatt viszont előfordulhat, hogy beragadunk a kereszteződés közepén, és már pirosban tudjuk csak befejezni a kanyarodást.
Felhajtottam az autópályára, majd háromnegyed óra alatt meg is érkeztem. Nem mindig lehetett ilyen jól haladni a pályán. A fővárosi körgyűrűn bizony hatalmas fogalom volt, nem is egyszer, főleg a tenger irányába.
Többször hallottam, olvastam, hogy „Európa elfeledett országa Szlovénia” vagy „Európa rejtett kincse a Bledi-tó”. Ez egyszerűen nem igaz, egyáltalán nem ismeretlen, rengetegen utaznak ide, magyar szót is itt hallani a legtöbbet. Letettem a kocsit, majd szedtem a lábam, és elindultam a tó körül. Jobbra meredek szikláról nézett le a vár, szemben a kis szigeten a festői templom, piros cserepes tetőjével és hófehér falaival.
A szigetre kis csónakkal, úgynevezett pletnával viszik ki a turisták tömegeit. Itt nem voltam, a várban viszont igen. A vármúzeum kiállítása elég gyenge, de nem is holmi kiállítás miatt másznak fel ilyen magasra az emberek. Hanem a panorámáért, mert az tényleg szép.
Ha van időnk, akár egy egész napot is rászánhatunk a környékre. Lélegzetelállító kilátópont még az Ojstrica ahova egy meredek kaptató után juthatunk fel. Ez pedig a várral ellentétben ingyenes. Illúzióink ne legyenek. Egy esős, sárban csúszkálós napon is sokan lesznek a dombtetőn.
Nem véletlen természetesen a tömeg, és a látvány tökéletesen kárpótol minden fáradalmat. Erre a kis hegycsúcsra tényleg érdemes időt szánni, órákig el lehet ücsörögni gyönyörködve az elénk táruló Júliai- és Kamniki-Alpok vonulataiban.
Később én is kaptam távirányítót, immár a tanulói parkolóba a kollégium igazgatójától, aki egy szimpatikus úr, bizonyos Rudi. Többször beszéltem vele, a beköltözésnél is nagyon segítőkész volt.
A retro épületen gimnáziumi és egyetemi diákok osztoztak. A gimisek miatt menzánk is volt. Itt mosolygós, mindig vidám konyhásnénik osztották minden nap a reggelit, ebédet és vacsorát. Az egyetemisták oldalán portás se volt, és a vendégeket is lazán kezelték, a diákok nagyrészt így is rendben tartották a környezetet. Sőt! Saját magunk lakberendezői lehettünk.
Történt ugyanis egy március végi napon, hogy Tilen szobatársammal kocsival jártuk a várost, mikor meglátott valami érdekeset. Bizony, egy hatalmas konténer állt az út szélén, tele régi bútorokkal. Estére időzítettük a bevásárlást a rögtönzött bútor nagykerben. Találtunk is egy alig kopott zöldes műbőr kanapét. Miután minden részét összeszedtük, begyömöszöltük a kocsiba. Pár euróért csak csavart és tisztítószert kellett vennünk, és hopplá, kész is a kényelmes ülőke.
Jó dolgom volt Szlovéniában, beismerem.
Ha tetszett a bejegyzés, kérjük iratkozz fel hírlevelünkre és még egy ajándékkal is kedveskedünk neked!