Annak is megvan már vagy húsz esztendeje, hogy először olvastam róla. Ha akkor megírom a történetét, talán az lett volna az első magyar nyelvű cikk róla. Mondjuk azóta sem nagyon született sok. Pedig…
De talán nem véletlen, hogy épp most éjszaka került elém a története újra….
„Zarándok vagyok. Egy vándor. Addig fogok vándorolni, amíg az emberiség meg nem tanulja a béke útját.”
Mildred Lisette Norman
Mildred Lisette Norman 1908. július 18-án látta meg a napvilágot egy keleti parti baromfifarmon, az Egyesült Államokban, a New Jersey állambeli Egg Harbor City-ben, egy három gyermekes család első gyermekeként.
Személyes adatait a későbbi zarándoklata során titokban tartotta, csak Békezarándokként (Peace Pilgrim) utalt magára, mert azt akarta, hogy az emberek az üzenetére koncentráljanak, ne a személyére.
„Sose vágyom arra, hogy az emberek emlékezzenek rám, kivéve a békével kapcsolatban.„
Mildred Lisette Norman
Édesanyja Josephine Marie Ranch, szabónő volt, édesapja Ernest Norman pedig ács. Habár szegények voltak, nagy megbecsülésnek örvendtek a közösségükben. Német bevándorlók körében éltek, akiknek a felmenői Németországból menekülve, 1855 után telepedtek le azon a területen.
A családja abban az időben szokatlan módon egyáltalán nem volt vallásos, így őt sem ilyen szellemben nevelték. 16 évesen tette be a lábát először templomba, hogy részt vegyen egy esküvőn.
Szellemének tisztasága is korán megmutatkozott. Osztályelső tanuló volt. A gimnáziumban pedig ő lett a vitacsapat kapitánya.
„A Békezarándok lenyűgöző erővel és magabiztossággal beszél, az embert a bibliai idők Isten akaratát közvetítő profétáira emlékezteti. Viszont a kijelentései nem fanatikusra vallanak, vagy dogmatistára, hanem egy mélységesen őszinte és odaadó emberi lényre, aki egy bölcs és szavakba nem önthető elhivatottsággal rendelkezik…”
Robert Steele
Mildred az érettségije után titkárnőként helyezkedett el. Ekkoriban még olyan volt, mint bármely más fiatal lány. Főként a divat, illetve a zenést-táncos mulatságok foglalkoztatták. Imádta a legújabb trendek szerinti ruhákat, sőt arra is képes volt, hogy rendszeresen elutazzon Atlantic City-be, hogy a cipőit a kalapjaihoz és a kesztyűihez igazíttassa.
Abban a korban a hasonló lányokra előszeretettel használták a flapper kifejezést, mely szó pár évtizeddel korábban még az örömlány egyik szinonimája volt. A XX. század húszas éveiben, az úgynevezett dzsesszkorszakban azonban ez a szó inkább már azokra a nőkre vonatkozott, akik nem kértek a hagyományos, családközpontú nőképből, inkább a szórakozásra koncentráltak és arra, amit ma úgy hívunk, hogy énidő.
Mildred 1933-ban, 25 éves korában megszökött egy Stanley Ryder nevű férfival. A családja nem nézte jó szemmel, hogy tehetséges lányuk egy ügyeskedő semmirekellővel köti össze az életét.
A pár 1939-ben Philadelphiába költözött, ahol Ryder egy fuvarozási céget próbált alapítani, ám kudarcot vallott. Ezt azonban igyekezett eltitkolni és csekkhamisítással pénzhez jutni, amihez az apósa jó hírnevét használta fel.
Stanley-ben és Mildredben nem sok közös volt. Az ifjú férj házitündért szeretett volna faragni feleségéből, Mildred azonban egészen másra vágyott.
A házasságnak végül a második világháború kitörése vetett véget, Stanley ugyanis elhatározta, hogy bevonul katonának, Mildred pedig ekkor fedezte fel a benne szunnyadó pacifistát. 1946-ban lelkiismereti okokra hivatkozva elvált férjétől.
Mikor egyszer megkérdezték, hogy szült-e gyereket, így válaszolt:
„Nem kaptam elhívást a családos életre. A legtöbben kapnak, az által, amit szerelembe esésnek nevezünk és attól kezdve egy családként működnek együtt. Nekem nem ez volt az elhívatásom.„
Mildred Lisette Norman
„Nem érdekelte, hogy anya legyen, és ezért tudta, hogy megbirkózik a zarándoklattal, mert nem hagyta el a családját”
Helene Young, Mildred Lisette Norman nővére
Így írt motivációjáról, ami aztán a zarándoklásra késztette:
„Ahogy körülnéztem a világban és láttam, hogy milyen sokan élnek elszegényedve, egyre kényelmetlenebbül éreztem magam, amiért nekem olyan sok van, míg a testvéreim éheznek. Végül találnom kellett egy másik utat. A fordulópont akkor jött el, mikor az 1930-as évek végén egy éjszaka kétségbeesésemből és az értelmes élet iránti rendkívül elszánt keresésemből fakadóan egy egész éjszakát töltöttem az erdőben sétálva. Eljutottam egy holdfényes tisztáshoz és imádkoztam. Teljes hajlandóságot éreztem, bármiféle fenntartás nélkül, hogy odaadjam az életem – hogy felajánljam az életem – a szolgálatra. „Kérlek használj fel!” imádkoztam Istenhez. És nagy békesség árasztott el. Higgyétek el, attól kezdve nincs visszaút. Ezután sosem leszel képes visszatérni egy teljesen én-központú életbe. És ezzel beléptem életem második szakaszába. Innentől azért kezdtem élni, hogy adjak amit tudok, ahelyett, hogy megszerezzem amit tudok és egy új és csodálatos világban találtam magam.„
Mildred Lisette Norman
Tizenöt év telt el a megvilágosodásának e rendkívüli pillanata és zarándoklatának hivatalos kezdete között. A harmincas éveit ugyanis a küldetése keresésével töltötte. Fokozatosan és módszeresen alakította át az életét, hogy önként vállalt egyszerűségben élhessen. Nem tudva, hogy pontosan mi is az, amire felkészíti magát. Még nem volt biztos a küldetésében.
„Nagy különbség van aközött, hogy hajlandóak vagyunk az életünket adni, és aközött, hogy valóban az életünket adjuk.”
Mildred Lisette Norman
Önkéntes munkát vállalt idős és mentális betegségekkel küzdő emberek mellett. Békepárti szervezetekhez is csatlakozott, dolgozott az erőszak, az elnyomás és egyenlőtlenségek ellen küzdő Quaker American Friends Service Committee önkénteseként, de csatlakozott az első világháború által életre hívott Nők Nemzetközi Békéért és Szabadságért Ligájához (Women’s International League for Peace and Freedom – WILPF) is.
Évtizedekkel azelőtt, hogy divatossá vált volna, Mildred áttért a vegetáriánus étrendre, lemondott a koffeinről, a finomlisztről és a finomított cukorról is, mielőtt még bárki foglalkozott volna ezek egészségre gyakorolt káros hatásairól. Letette korábbi önfejű és akaratos viselkedését is mert úgy vélte, az csupán saját, alantas vágyainak és szándékainak a kifejeződése.
„Ha azt érzed, hogy valami aljas dolgot mondanál vagy cselekednél, inkább mindig gondolj valami jóra.”
Mildred Lisette Norman
1952-ben, szintén a felkészülés érdekében ment végig a 14 amerikai államon keresztül nyújtózó Appalache-ösvény teljes hosszán (kb. 3.500 km) is, amit megtoldott még vagy 800 kilométernyi kitérővel. Ő lett az első nő, aki egy szezon alatt teljesíttette ezt az útvonalat.
A túra során sok lelki hullámvölgyön és magaslaton átjutva megtalálta a belső békéjét és küldetését az életben.
“Voltak dombok és hegyek. Sok domb és völgy volt ebben a spirituális érette válási időszakban.”
Mildred Lisette Norman
Egy nap megpihent egy magas dombon, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt New England vidékére. A békés látvány erős ellentétben állt az akkori időszak közhangulatával, hiszen ekkor még javában tombolt a koreai háború, az USA társadalmát pedig a mccarthyzmus nyomasztó és paranoid szellemisége osztotta ketté. Sok amerikai fejében egy nukleáris támadás baljós veszélye járt.
Mildred elhívást érzett, hogy tegyen valamit. Ekkor jutott eszébe, hogy egy zarándoklattal próbál meg valamit tenni egy békésebb világért.
De hol? Merre vegye az útját? Lelki szemei előtt megjelent az Egyesült Államok térképe, rajta egy Los Angelesből New Yorkba vezető girbegurba útvonallal. Innen már nem is volt kérdés a számára: parttól partig, keresztül Amerikán.
Megszületett a terv, Mildred pedig érezte, hogy végre megtalálta a célját, amelyet már olyan régóta keresett.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Los Angeles, Kalifornia, 1953. január 1
A kora reggeli ködből egy nő tűnt elő. Az egyetlen kirívó rajta a felirat a ruháján. A hátoldalon „Séta a parttól a partig a békéért”, az elején „Békezarándok” felirat állt.
– Nevezzen csak Békezarándoknak – mondta. „A zarándoklat során nem egyéniségként gondolok magamra, hanem a világ szívének megtestesítőjeként, amely a békéért esedez.”
Lépései könnyedek és gyorsak voltak, és úgy tűnt, hogy könnyedén siklott, miközben elvegyült az újévi ünnepségekkel. „Ma elkezdem a zarándokutamat” – jelentette be. „Sétálok ezen a gyönyörű földünkön New Yorkba, majd Washington DC-be”
„A világ helyzete súlyos” – folytatta. „Az emberiség félelmetes, ingadozó léptekkel késélen halad a mélységes káosz és az új reneszánsz között, miközben erős erők nyomják a káosz felé. Mégis van remény…"
Mildred Pasadena híres Rózsaparádéjában sétált, beszélgetett az emberekkel és szórólapokat osztogatott.
Köztük az egyik azonnali békét kér Koreában, a másik egy nemzeti békeügyi minisztérium létrehozását kérte, a harmadik pedig az ENSZ-hez fordult, amely a világnak a fegyverkezés terhe alóli felszabadítását kérte.
Könnyű lenne kétségbe vonni az őszinteségét. Végül is ő írta a saját sajtóközleményét is. Úgy hangzik, mint egy gyönyörű mese kezdete – A kora reggeli ködből egy nő tűnt elő…
Ám amikor a Rózsaparádé véget ért, a 45 éves Mildred Lisette Norman Ryder nekikezdett a zarándoklatának. 28 évig folytatta a gyaloglást, végig a vietnámi háború alatt és utána is.
Megfogadta, hogy vándor marad, amíg az emberiség meg nem tanulja a béke útját. Nem képviselt semmilyen csoportot, szervezetet, vallást, vagy felekezetet, és nem kért szponzorokat sem.
Zarándoklata első évében az FBI nyomozást indított Mildred ellen Amerika-ellenes tevékenység és csavargás vádjával. Valójában azt feltételezték róla, hogy kommunista. Még börtönbe is zárták, és a húgát zaklatták életének részleteiért. Mildred ezért a nevét jogilag is Békezarándokra (Peace Pilgrimre) változtatta. Az FBI 1967-ig őrizte a róla szóló aktákat.
A Békezarándok nem félt a börtöntől. Úgy érezte, hogy a börtönök csodálatos helyek a küldetés végrehajtásához. Összegyűjtötte a fogoly nőket, és megtanított nekik egy kis dalt ‘A szerelem forrása’ címmel.
Richard Polese – Mildred Lisette Norman barátja – a könyv egyik szerzője
Az utazással töltött idő alatt soha nem használt pénzt. Új értelmet adott a minimalista szónak. Minden nap ugyanazt a ruhát viselte. Egy sötétkék pólót és egy nadrágot, valamint egy kék tunikát, amin körben alul végig zsebek voltak.
Ezekben a zsebekben hordozta minden földi tulajdonát: egy fésűt, egy összecsukható fogkefét, egy golyóstollat, másolatokat az üzenetéből, egy térképet és az aktuális levelezését.
A tunika elején a Peace Pilgrim (Békezarándok, vagy a Béke Zarándoka), hátulján előszőr a ‘Parttól partig sétálok a békéért (Walking Coast to Coast for Peace)’ szerepelt, majd mindig a megtett út arányában változott a felirat.
Nem hordott magával pénzt és sosem kért ételt vagy szállást.
„Csak az az enyém, amit viselek és hordok. Csak sétálok, amíg nem kapok menedéket, böjtölök, amíg élelmet nem kapok. Nem is kell kérnem. Kérés nélkül adják. Mondom, az emberek jók. Mindenkiben ott van a jó szikrája.”
Mildred Lisette Norman
Zarándoklata során bejárata az Egyesült Államok ötven tagállamát, Kanada tíz tartományát és Mexikó egyes részeit, hogy felhívja a figyelmet a külső és belső béke fontosságára, és hogy beszéljen azokkal, akik érdeklődést mutatnak a téma iránt.
1964-ig hétszer kelt át Amerikán. Miután elérte a 25.000 mérföldet (>40.000 km), abbahagyta a számolást és még csaknem két évtizedig folytatta a zarándoklatot.
Összesen 29 pár tornacipőt hordott el, páronként átlagosan 1.500 mérföldet tett meg bennük. Ez körülbelül 43.500 mérföldnek felel meg. Ez több mint 70.000 kilométer.
A zarándokút végeztével továbbra is gyakran indult hosszú gyalogutakra, számos újságcikket írtak róla, interjúkat adott, tévéműsorokban szerepelt és rendszeresen tartott beszédeket, iskolákban, templomokban és más helyeken.
Hallgatói számos világvallás tanításait hallották ki szavaiból.
Egyszer egy nő azt mondta neki, hogy a bahai tanait oktatja (amiről Justin Baldoni is beszél a videóban). Egy egyetemista biztos volt benne, hogy keresztény tudós. Két fiatal férfi azt hitte, hogy a keleti filozófiákat vallja. Mások zsidó, muszlim és unitárius tanokat hallottak.
Valaki egyszer azt mondta neki: „Amit te mondasz, azt a szentek mondták az idők során.” Peace Pilgrim így válaszolt: „Tudom, hogy az üzenetemben nincs semmi új, csak az, ahogyan mondom..”
Ahogy az évek során ismertsége és népszerűsége nőtt, egyre több helyre hívták meg előadásokat tartani, ezért szakított elveivel, miszerint egy zarándoknak gyalog kell járnia, és elfogadta, hogy alkalmanként kocsival vigyék különböző helyekre, hogy tartani tudja az időpontjait.
1981. július 7-én a Békezarándok meghívást kapott, hogy beszéljen egy nyugdíjas egyesület díszebédjén, Knox (Indiana állam) közelében. Egy tag felajánlotta neki, hogy elviheti a helyszínre. De soha nem értek oda…
Délelőtt 11 óra 30 perckor egy szembejövő autó, amelyet egy 18 éves lány vezetett, elvesztette az uralmát, áthaladt a középvonalon, és frontálisan nekiütközött. A Békezarándok meghalt a balesetben, mindössze egy héttel 73. születésnapja előtt.
Egy nő, aki végig gyalogolta az életét, végül egy autóbalesetben halt meg.
A halált mindig dicsőséges átmenetnek nevezte a szabadabb élethez. Közvetlenül a halála előtt azt mondta egy barátjának:
„Amikor a Földön végzett munkám befejeződik, nagyon gyorsan el akarok költözni.”
Tony és Terry Bau, akik a Bau karosszérialakatos műhelyt vezetik, épp kint voltak az udvaron, amikor a baleset történt.
„Az oldalához kerültem. Még élt, amikor odaértem. Csak annyit mondtam neki, hogy minden rendben lesz.„
Terry Bau
„Annak ellenére, hogy nem ismertük őt – nem ismertük az írásait vagy ilyesmit –, akkor is éltük az életét, mert én pontosan abban hiszek, amiben ő: szabadnak lenni és megpróbálni egy békésebb világot teremteni az emberek között.”
Tony Bau
A Békezarándok utazása ennek az útnak a szélén ért véget Indianában, 43 évvel ezelőtt. De követői azt mondják, hogy továbbra is értelmet találnak üzenetében, és inspirációt nyernek a példájából.
A halála előtti napon egy rádióműsorban a műsorvezető felolvasta a Békezarándok fogadalmát, majd hozzátette – Úgy tűnik, hogy Ön a legboldogabb nő.
– Teljességgel boldog ember vagyok – válaszolta a Békezarándok. – Ki ne lenne boldog, aki ismeri Istent? Mindenkinek békét kívánok!
Testét elhamvasztották és hamvait egy családi parcellában helyezték el szülővárosa, Egg Harbor City közelében.
Emlékére 2005-ben létrehozták a Békezarándok Parkot, szülővárosában Egg Harbor City-ben. 2007 óta a parkban és más helyszíneken is évente megrendezésre kerül a Békezarándok Ünnepség szeptember 20 és 22 között.
2017-ben a Békezarándok bekerült a New Jersey Hírességeinek Csarnokába.
Halálát követően, 1982-ben összegyűltek néhányan a barátai közül, az ország különböző pontjairól Santa Fében, Új-Mexikó államban, hogy megemlékezzenek róla és megosszák a hozzá kapcsolódó történeteiket.
Egy kis csoport ott maradt, hogy dolgozzon egy könyv tervezeten, melynek az ötlete már egy ideje ott volt, külön-külön mindegyikük szívében. Ebben a könyvben megpróbálták bemutatni a Békezarándok rendkívüli életútját és tanításait a lehető legtisztább formában – az ő saját szavaival.
S, habár ezek az ő szavai, a könyv mégsem egy önéletrajzi regény, amit ő írt. Az emberek gyakran kérdezték tőle, hogy hajlandó lenne-e megírni a saját történetét, de ő többször is azt válaszolta, hogy
„Tulajdonképpen összeírtam már egy könyvnyi anyagot – csak nem könyv formában van.”
Mildred Lisette Norman
1983 óta több mint egymillió példányt adtak ki és terjesztettek a ’Békezarándok élete és munkája a saját szavaival’ című könyvből, és több mint másfél millió másolatot a ‘Lépések a Belső Béke Felé’ című füzetből.
A könyvek és a füzetek több mint 100 országba jutottak el. A könyvet 12 nyelvre fordították le, a füzetet pedig több mint 20 nyelvre.
A magyar változat is letölthető a hivatalos oldalról > > > > > >
Források: laterbloomer.com, wikipedia.org, peacepilgrim.org, nlc.hu, npr.org
Ha tetszett a bejegyzés, kérjük iratkozz fel hírlevelünkre és még egy ajándékkal is kedveskedünk neked!
