Utazásaink és túráink során felfedezhetjük az elődök és más népek életéről tanúskodó régi idők emlékeit.
Vajon miféle összefüggés lehet a tárgyak és a túrák között? Mi közük van egymáshoz? Ebben a blogcikkben ezt a kérdést járom körül.
Korunkban sajátosan viszonyulunk a dologi világhoz. Az anyagkitermelés és az árutermelés sosem látott méreteket öltött, a haszon és a telhetetlenség mindenek elé került. A nyersanyag, illetve alapanyag bányászatot és előállítást igényel, munkaigényes, környezetrombolással és szennyezéssel jár, költséges és drágul. Világszerte fokozódik a termelés, rohamosan növekszik a népesség, egyre növekszik az igény és a fogyasztás.
A vásárlás szabadidős és hobbi tevékenységgé vált, a nyugati életmód része.
A tervezett elavulás élettartammérnöki munkájával állítják be a hulladékká válás idejét, rövidre szabott élettartammal és javíthatatlansággal. A tervezett rövid élettartam, a javíthatatlanság, és a megszüntetett vagy sosem volt, az anyagilag ösztönzött visszagyűjtő rendszer hiánya közvetlenül a Föld szeméttel való „feltöltéséhez” vezetett. Ebben jelentős szerepe van az emberi tudatlanságnak és a társadalmak éretlenségének a változó világ kihívásaival szemben.
A hulladéktermelés globális probléma.
A tartós használati tárgyaknak ma is van becsületük. Koronként változó, hogy mit tartottak szépnek, értékesnek, mit adtak-vettek és őriztek kincsként, mint dísztárgy, értéktárgy. Vannak gyűjtők, vannak mértéktartók, és vannak minimalisták. A szélsőségek rendszerint sosem kívánatosak, a halmozásnak nincs sok értelme, de a semmivel sem lehet gazdálkodni. A fölösleg céltalan hiábavalóság, kolonc, az üresség pedig sivár, gyökértelen.
A mindennapos épített környezetünk hangulatilag is rányomja bélyegét az ott töltött mindennapokra, bele van kódolva a társadalmi konfliktus, a zajártalom és a természetes fények meglétének vagy hiányának hatása. Az épített és a használati tárgyak rengeteget elárulnak rólunk és másokról, az emberről, az adott népről, társadalomról és korról.
A legegyszerűbb és leghitványabb tárgyak, eszközök is messze túlélhetik az embert.
A hagyomány szerint a tárgyi kultúra és minden szokás generációról generációra száll, átöröklődik az újabb nemzedékekre. A valakik által legféltettebb kincsek is egyszer a régiségvásárokon hánykolódhatnak névtelenül, gyökértelenül. Az eltűnésük miatt egyre értékesebbé váló családi örökségek idővel gyűjteményekbe, kiállításokba, tájházakba és múzeumokba kerülhetnek az utókor szeme elé.
Túráink során a felkeresett tájban egyszerre ott van a természet és az ember. Az átalakított, megzabolázott, olykor megtépázott természet, és az ott gyökeret vert ember a maga életmódjával és tárgyi kultúrájával.
Utazásaink és természetjárásunk fénypontja, ha az elhagyatott és „elmaradott” helyeken olyan épített és használati tárgyi kultúrát láthatunk, amelyek a saját családi és történelmi múltunkat is megidézik, vagy amelyek egy másik világról mesélnek.
Emléknek vagy mementónak megmaradt a múlt számos eleme, olykor olyan dolgok, amelyeket egyébként csak tankönyvekből és múzeumokból ismerünk. Ezekből lesznek a valódi tapasztalatok és élmények, fényképek tárgyai, témája. Régi épületek, romok, régi tereptárgyak, és ahol már összegyűjtve, rendszerezve és feliratozva áll minden: tájházak, emlékházak, kiállítások, múzeumok.
Közismert, hogy még mindenhol ott vannak a kerekeskutak, gémeskutak, pumpás kutak, amelyek nem is túl régen az ivóvizet szolgáltatták. Vidéken és lassabban „fejlődő” térségekben és országokban még használnak acélpengés kézi kaszát, vajköpülőt, ott vannak az állattartás eszközei, utaznak szekéren, lovaskocsin.
A régi tárgyaik természetes anyagokból készültek, amelyek idejük lejártával visszakerülnek az örök körforgásba.
Fa és agyag a legtöbb hagyományos hétköznapi eszköz nyersanyaga, továbbá bőr, vas, réz, üveg, porcelán, növényi rostok, toll és csont.
Érdekességnek számít egy helyi mestertől, vagy környékbeli üzemből származó holmit látni, főleg használatban. A hegyekben néhol sziklába vájt rejtélyes formákat és domborműveket is megpillanthatunk. A régi munkákon mindig jelen van a nép jelképvilága és művészete – semmi sem volt díszítetlen.
Utazásaink és túráink egyfajta időutazás jelleget öltenek, ha városokból és haladó térségekből kiindulva a lassú vidéket és a fejletlen országokat járjuk. Kellő odafigyeléssel és megfelelő látásmóddal felfedezhetjük a régi idők tárgyi emlékeit.
Építészeti tárgyak és tereptárgyak késztetnek megállásra és nyújtanak tájékozódási pontot. A kiállítóhelyeken múzeumi műtárgyak őrzik a múltat. Minden az elődeink és más vidékek őslakosainak életéről és mindennapjairól tanúskodik, tanulságot és élményt csempészve az utazónak, túrázónak.
Folytasd az olvasást a VeloTeoFoto oldalán! >>>>>>
Ha tetszett a bejegyzés, kérjük iratkozz fel hírlevelünkre és még egy ajándékkal is kedveskedünk neked!
