első rész
Beni jóval korábban érkezett a helyszínre. Nem bízta a véletlenre, hiszen vidékről jött, és a kezdés előtt még találkozója volt a lányával és a volt feleségével egy pályaudvaron. Valami iskolai papírokat kellett aláírnia. Hosszú évekig nevelte egyedül a gyermekeit, de kaotikussá vált élete kamasz lánya számára nem jelentett többé stabilitást.
Beninek egyszerre volt mindez gyász és persze öröm is, hiszen tudta, hogy a lányának és a volt feleségének rendezniük kell a viszonyukat. Beni a tanulást, az önismereti fejlődést választotta újfajta szabadságának útjaként. Hálás azért, hogy ez így alakulhatott…
Az elmúlt másfél év úgy vert rajta végig, mint a tornádó. Vitt mindent, amit csak ki tudott szakítani. Szerencsére Beni idejekorán kezdte mindezt áldásként felfogni. Ki tudja merre vitt volna az útja, ha ezt nem így éli meg…
Úgy döntött, hogy lesétál a folyópartra, amíg várakozik a kezdésre. Útközben talán kicsit elmorfondírozott, hogy a volt felesége még mindig milyen gyönyörű, s milyen szép család is voltak egykor négyen.
Beni sokáig küzdött, hogy egyben tartsa ezt a csodát, de a nagykönyvben nem ez volt számukra megírva. Régen elengedte már a múltat, most inkább csak arra gondolt, hogy mennyi gyönyörűséget veszítünk el az életünkben mindnyájan az önismeret hiánya miatt.
Hogy robotpilóta üzemmódban repülünk át évtizedeink felett, s többnyire csak egy katasztrófa ébreszt fel, hogy zuhanunk, ideje lenne átvenni az irányítást a becsapódás előtt.
Az volt a terve, hogy a parton üldögélve olvasgat még egy kicsit. Nem ismerte jól ezt a terepet, így csalódottan állapította meg, hogy egy gyorsvasút választja el a víztől, átjárót pedig nem talált belátható távolságon belül.
Ócska telefonjának kamerájával ráközelített a parlament épületére, igyekezvén kiküszöbölni a magasfeszültségű vezetékeket, tartóoszlopokat, vaspilléreket, ódon ipari kéményeket, a drótkerítés bebörtönző látványát a látómezőből. A festményszerűre sikeredett képet végül elküldte szíve rejtett titkának.
Még a vonaton megfogadta, hogy eleget tesz a nő kérésének, és felolvas neki a labirintusokról szóló aktuális olvasmányából. Útközben erre nem volt lehetősége…
Elindult a város lassan ölő zajának forgalmával szemben, a gyorsvasutat a száguldó autótömegtől elválasztó keskeny, láthatóan használaton kívüli járdán, melyet feltört már a gaz,. Csípős volt az őszi levegő, az autók lámpái vakítottak a szürkületben.
Kivárt egy lélegzetvételnyi szünetet a fullasztó áradatban, és átfutott a szemközti parkba, alkalmas körülményeket remélve. A vaskos platánokon festékkel írt, megfolyt feliratok, mint elhagyott gyárak falain a graffitik. Hajléktalanok húzták magukra diszkógömbként csillogó, hőtükrös takaróikat a távolabbi padokon. Talán a mentősöktől kaphatták őket.
Beni végül nem talált megnyugvást ebben a talpalatnyi megerőszakolt természetben, így elmaradt a felolvasás…
Úgy döntött, visszasétál az épülethez, s útközben megfigyeli ezt a groteszk világot. Zöld rendszámos luxusautók sorakoztak az omladozó házfalak előtt, áporodott foltok a kapualjakban, az egyik ablakból piros pulóveres nénike kémlelte az idegent.
Nagykabátos edző tekert kerékpárján rövidnadrágos, csüggeteg futói mellett, előttük egy harmincas nő, élénk barack színű pólóban, kidüllesztett mellekkel, feszesen, öntudatosan, bluetooth fülhallgatóval a fülében.
A sarokhoz érve Beni egy éppen leparkoló autóra lett figyelmes. Két, harminc körüli nő pattant ki belőle, a figyelműket egyből a parkolóóra keresésére szentelték izgatottan. Beni sejtette, hogy ők is a családállításra jöttek. Könnyen kapcsolódó emberként egyből meg is kérdezte őket, pedig számos alternatívája adódhatott még a céljuknak a bejáratig. De valahogy megérzi az ilyesmit az ember…
A két nő még elugrott a közeli kávézóba innivalóért, Beni pedig beütötte az emailben kapott kódot a kaputelefon gombjain.
Udvariasan beengedte azt a fiatal lányt, aki egy ideje már a bérház vaskos bejárati ajtaja előtt várakozott barátjával. A lány elköszönt a sráctól, majd együtt kutatták fel Benivel, hogy melyik lakásban is lesz majd a meghirdetett esemény.
