Vándorvágy

1325-öt írunk. Az iszlám területe olyan hatalmas, hogy nincs ember, aki valaha is bejárta volna. Shams al-Dīn ʾAbū ʿAbd al-Lāh Muḥammad ibn ʿAbd al-Lāh l-Lawātī ṭ-Ṭanǧī ibn Baṭūṭah, vagy – röviden és magyaros átírással – Ibn Battúta berber származású muszlim fiatalember ekkor 21 éves.

A marokkói Tangerben született 1304. február 24-én, iszlám jogtudósok és bírák leszármazottjaként. Felmenői nemzedékeken keresztül vallásjoggal foglalkoztak, s miután Battúta befejezte tanulmányait maga is kádi (iszlám jog szerinti igazságszolgáltatásban működő, tárgyaló és ítéletet hozó személy) lett. Ebbéli minőségét számtalanszor kamatoztatja későbbi életútja során.

Ebben a szellemben felnőve talán nem is csoda, hogy az ifjú Battúta igen erős elhívatást érez, hogy teljesítse a mekkai zarándoklatot, melyet minden hithű muszlimnak életében legalább egyszer kötelező, ha teheti.

Elhagyja hát a szülőföldjét, hogy a Közel-Keletre utazzon, Mekka szent városába, de az út során az iszlám törvényeket is tanulmányozni kívánja. Egy ilyen zarándoklat általában 16 hónapig tartott ebben a korban, de Ibn Battúta ezt követően 24 évig nem látja Marokkót.

No, de térjünk vissza az induláshoz!

Battúta egyedül vág neki a közel 4800 km hosszú zarándoklatnak egy szamáron. Az észak-afrikai part mentén halad Tlemencen-en és Béjaïa-án át Tuniszig. Menet közben gyakran csatlakozik karavánokhoz, hogy csökkentse a rablás kockázatát.

Ennek ellenére az út nagyon viszontagságos és banditákkal teli, ráadásul a fiatal utazónak hamarosan olyan magas láza alakul ki, hogy legyengült testét kénytelen szamara nyergéhez kötözni, nehogy leessen és a karaván nélküle haladjon tovább. Gyengesége ellenére folytatta útját, ráadásul megismeri az első feleségét, akit majd további kilenc nő követ.

Tuniszban két hónapig marad, s a tuniszi szultán jóvoltából tevére cserélheti szamarát, hogy átkelhessen a forró líbiai és egyiptomi sivatagon.

Egyiptomban Battúta az iszlám jogot tanulmányozva, bejárja Alexandriát és Kairó metropoliszát, amelyet később „szépségében és pompájában páratlannak” hívott. Még Alexandriában ismerkedik meg Burhán-Eddin tudóssal, aki a világ megismerésére, a távoli India és Kína felkeresésére biztatja.

Kairóból Aydhab (középkori kikötő, mely ma már nem létezik, Al-Asraf Barszbáj a mamlúkok kilencedik szultánja leromboltatta) felé veszi az irányt egy karavánnal, hogy átkeljenek a Vörös-tengeren a Mekkába vezető úthoz.

Ám a térség forrong a területvitáktól, így végül nem tudnak átkelni, meg kell kerülniük a tengert a Sínai-félszigeten át.

Útközben kitérőt tesznek Jeruzsálembe, ahol megismerkedik más világvallásokkal, majd Damaszkuszban töltenek egy napot, ahol Battúta tanúja lesz egy kádi bíráskodásának. Napkeltekor indul tovább egy másik karavánnal Mekka felé.

Mekkába érkezve aztán részt vesz a haddzs-on, amit élete későbbi szakaszaiban még további hat alkalommal teljesít.

Utazásai itt akár véget is érhetnének, de a zarándokút befejezése után úgy dönt, hogy folytatja a vándorlást a muszlim világban, vagyis felfedezi a „Dar al-Islam”-ot.

Már a zarándoklat során is megtapasztalja saját, iszlám világának sokszínűségét és gazdagságát, működésének mindennapjait, és találkozik más vallásokkal és kultúrákkal is. Talán mindennek eredményeképpen dönt úgy, hogy a mekkai zarándoklat csak a kezdet…

A következő 29 év alatt szinte az egész arab világot bejárja, Észak-Afrikát, Nyugat-Afrikát, a Közel-Keletet, Belső-Ázsiát és Délkelet-Ázsiát, de eljut Dél- és Kelet-Európába, az indiai szubkontinensre és Kínába is.

Kína egyben azt is jelentette, hogy Battúta elérte az akkor ismert világ szélét, így végül megfordult és hazautazott Marokkóba. 1349-ben érkezett vissza Tangerbe. Addigra mindkét szülője meghalt, így csak egy rövid ideig maradt, mielőtt elindult Spanyolországba. Ezután többéves kirándulást indított a Szaharán át a Mali birodalomba, ahol Timbuktuba is ellátogatott.

Az „arab Marco Polo” összesítve háromszor kerülhette volna körbe a Földet. 44 országban járt. A 120 000 km-esre becsült útjával minden idők egyik legnagyobb utazójaként tartják számon. Ilyen hosszú utat valószínűleg nem tett meg senki rajta kívül a gőzgép megjelenéséig, ami úgy 450 év elteltével következett be.

Állítólag egy álom hajtotta, melyben egy nagy madár vette a szárnyára és „hosszan repült vele Kelet felé”. Egy szent ember úgy értelmezte az álmot, hogy Battúta bejárja az egész Földet. Nos, a fiatal marokkói láthatóan be is kívánta teljesíteni a próféciát.

Soha nem jegyezte le utazásait, de amikor 1354-ben ismét visszatért Marokkóba, az ország szultánja utasította őt, hogy készítsen útleírást. A következő évet a történet diktálásával töltötte, Ibn Dzsuzaj al-Kalbi nevű írónak.

Útjai és a látottak megörökítése között azonban rendkívül hosszú idő telt el. A tollbamondásnál emlékezetére kellett hagyatkoznia. Nem is csoda, hogy Marco Polóéhoz hasonlóan utazásai egy részének valódiságát sokan vitatják. Nos, akár szobatudósok voltak, akár nagy világutazók, kétségtelenül nagy hatással bírtak és bírnak az utókorra mindketten.

Maga a könyv a Rihla, azaz magyarul „Utazás”, nálunk „Ibn Battúta zarándokútja és vándorlásai” címen jelent meg.

A Rihla befejezése után (1356) Ibn Battuta nyomtalanul eltűnt. A szóbeszéd szerint Fez városában telepedett le és főbíróként vállalt munkát, majd 1368 körül ugyanitt hunyt el. A valódi tények azonban feltáratlanok maradtak az eltűnése körül. Egyesek szerint talán újra útra kelt…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..