William Wharton neve valószínűleg ismertebb a Madárka és az Éjfélre kitisztul regényeiről.
Én egy 1991-es fordításban olvastam magyarul (majd inkább angolul), de ha van elérhető későbbi fordítás, mindenképpen azt javaslom, vagy eredeti nyelven olvasni, mert ebben van pár félrefordítás is a régies kifejezések mellett.
Annyit már a kezdetekkor tudunk a regényről, az idősödő szülőkről és ápolásukról szól. Már ez a téma is érdekelt, azt gondoltam előre, nehéz lehet, de Wharton stílusa, finomsága mégis nyílt egyenes őszintesége könnyedebbé tette.
Ám a regény szépen lassan kibontakozott közben: az egész család történetét, vagyis inkább az általuk ismert részleteket, a családdinamikát, a túlélési módjaikat is megismertük fokozatosan.
Néha csak a humor tudta oldani azokat a nagyon kemény részeket, amiket együtt élhettünk meg a mesélővel. Igen mély betekintést ad a szenilitásba, az otthonápolásba, a szerettünk hanyatlásának végignézésébe, de a mérgező szülő hatásaiba is.
A végére igazán szép felismeréseket kapunk az öregedésről, családi kapcsokról, szülői mintákról is.
Nagyon mélyre jutunk ennek a családnak az életében, és talán a sajátunkéról is elgondolkodunk egyúttal….
„Alkalmasint ideje belefognom, hogy megtanuljam az öregedés művészetét. Ha szerencsém van, lesz hozzá vagy húsz évem.
Valamiképp fel kell magamat készítenem, hogy elfogadjam a testi gyengeséget, a fájdalmakat, a szellemi hanyatlást, a feledékenységet, az érzékenységet, a szellemi éberség csökkenését, a rugalmasságot, a tolerancia hiányát – egy sor olyan dolgot, ami határozottan ellenemre van.”
Ha tetszett a bejegyzés, kérjük iratkozz fel hírlevelünkre és még egy ajándékkal is kedveskedünk neked!
