Kezdőlap Indulj innen
Portrék Értékfeltáró interjúk
Események Beharangozók és beszámolók
Fotónovella Egyperces történetek
Életképek Bulvármentes csemegék
MagazinMi ez és miért csináljuk?

A koffer

3 perc

2020.11.11.

A novellát írta:

Papp Zoltán

A képet készítette:

Lőrik László

Shot on:

Varázslatos este volt. Tudod! Olyan, amilyeneken a csodák történnek. De Viktóriának most éppen élni sem nagyon volt kedve.

Egy olvasólámpa fényénél ücsörgött a sarokban, és egy egészen másfajta életről álmodott. Egy könyvet tartott a kezében, de a gondolatai valahogy folyton elkalandoztak…

Végül álmok nélkül hagyta az éjszakát. Megszokott mozdulatokkal ült fel az ágyban, de a teste valahogy nem volt az övé. Ahogy az élete sem…

Nem volt számára semmi átlendítő a tegnap és a ma között. Az olcsó kávé ízével a szájában valahogy mégis vánszorogni kezdett vele a nap.

Némi halovány elhatározás, hogy ma is tegyen valamit, ami változást hozhat az életébe, de egyáltalán nem volt biztos benne, hogy képes lesz bármi újat is kipréselni magából. Úgy tűnt, ezen egy újabb kávé nyújtotta illúzió sem segíthet.

Ki tudja mikor zökkent ki az élete a helyéről, de egy ideje valahogy semmi sem vitte közelebb a távoltól. Pedig már nagyon elege volt abból, hogy folyamatosan veszített önmagával szemben.

Már majdnem úrrá lett rajta a csendes beletörődés, amikor a tegnap romjainak eltakarítása közben valami rég elfeledettre lett figyelmes a felgyűrődött ágytakaró fodrai alatt. Egy öreg koffer volt az.

Barna bőrtestét belepte már a porfátyol, csatjai opálosan simultak Viktória ujjai alatt, ahogy végigsimította őket. Az édesanyja hozta magával, amikor összeköltöztek az élettársával. Ebben volt mindene.

Viktória óvatosan kihúzta rejtekéből, s felpattintotta a zárakat. A két perem halk nyekergéssel vált el egymástól a fedél lomha emelkedése közben, mint két összepréselt bőrkötet.

Első pillantásra üresnek tűnt a beszűrődő hajnali fény sűrűn gomolygó portölcsérében. Aztán valami megakadt Viktória kezében, ahogy finom tapogatással kutatni kezdte a mélyét. Egy boríték volt az.

Hirtelen keserédes illat lengte körbe a szobát. Az édesanyja parfümjének máig ható emléke. Ujjai kissé remegtek, miközben kinyitotta a borítékot. Neki címezték a levelet.

Felállt és közelebb húzódott az ablakhoz, hogy el tudja olvasni. Felismerte az édesanyja kézírását. Ahogy haladt, egyre szomorúbb lett az arca. Az utolsó bekezdésnél a szájához kapott, hogy visszafojtsa a sírását:

Az életed megéri a harcot! Túl értékes és túl rövid is ahhoz, hogy rosszul éld, és ne használd ki teljes mértékben a benne kapott lehetőségeket.
Édesanyád

Úgy omlott össze az ablakot övező vaskos függöny lábainál, mint egy rongybaba. Ekkor már hangosan zokogott.

A déli harangszóra ébredt. Még mindig ugyanabban a pózban volt, ahogy álomba szenderült a kimerültségtől.

Egy darabig még eltűnődött azon, hogy miért csak most fedezte fel ezt a levelet, majd mint akinek indul a vonata, villámsebesen bepakolta a bőröndbe az életét, és elindult, hogy kilépjen a mindennapok árnyékából.

A kép Lőrik László alkotása.

További fotónovellák

Az út fele

Az út fele

3 perc A társaság nagy része bámészkodni kezdett. A város itt is pontosan olyan volt, mint bárhol máshol: házak, kirakatok, a közelben egy kávézó, újságosstand.

bővebben
A pályázat

A pályázat

4 percMost már dönteni kéne végre. A király ideges – mondta Victor lágy hangon. Ügyelt arra, hogy a mondat végéig, sőt a mondat utáni csend végégig minden kellemes és nyugodt maradjon.

bővebben
Zuzu és Zuzu

Zuzu és Zuzu

4 percZuzu furcsán nézett. Nem csak a hétköznapi furcsaság csillogott szemében, mert azt látta már eleget. Ez tényleg, igazán furcsa volt.

bővebben
Módfelett

Módfelett

3 percÚgy vették meg a házat, ahogy volt. Mosatlan kávéscsésze az asztalon, bevetetlen ágy, ruhák, könyvek, rendetlenség. A halál nem ír előre táviratot.

bővebben

Pin It on Pinterest