Puha dombokon illan léptem,
temetve magam alatt történelmem.
Monokróm lombokon reményem
pihen az erdők mélyében.
Békét ád a fehér világ,
mikor árnyak kísérik az éjszakám.
Ítéletektől reszkető apró virág
szirmai letörnek, ha nincs ki vigyázna rá.
Hulló csillagok drága koszorúja
temeti bánatom alá a porba.
Hintót fogatva visz távoli országba
az ismeretlen arcú Fehérlófia.
Lombok hercegének leszek társa,
tiszta szívű őre egy alvó világnak.
Tanító szavakkal ringatva álmokat,
melyek a föld havának vizéből fakadnak.
