Egy kora tavaszi este…..fiatal pár szerette egymást….. a férj kicsit későn eszmélt.
A feleség pár hét múlva orvoshoz ment, mert azt gondolta megfázott. A doki azonban közölte, hogy ezt bizony nem megfázásnak nevezik, talán inkább ráfázásnak.
A fiatalasszony elkeseredett, sírt, hiszen alig 21 éves! Szinte még a gyerekkorból is alig nőtt ki! Még nem, még neeee!!!
Elvetetni? Na, azt már nem!! Ha Spontán Alkotás úgy döntött, hogy most akar jönni, akkor jönni fog!
Lassan-lassan megbékélt a gondolattal, sőt, ahogy teltek a hetek, tetszeni kezdett a helyzet. Alig 3 hónapos, még nem is létező pocakjával már „dicsekedni” akart és kismama ruhát kezdett viselni, ami lötyögött a 48 kilóján. De ő büszke volt rá.
Csak egyszer hányt. Amikor megtudta. Pedig émelygett majdnem 5 hónapig. Az addig imádott narancsnak és gombának az illatától is rosszul volt, viszont a torta mindennapi élménnyé vált, pedig „azelőtt” rá sem tudott nézni. Hm. Ez tényleg „más” állapot.
A hosszú hajából minden nap más frizurát készített, kivirult és élvezte a csodálatot, ami körülvette. A férj szinte minden nap virággal ment elé a munkahelyére, cipelte a vásárolt holmikat és otthon takarított, főzött, kímélte az ő kis feleségét. Az utcán utána fordultak, mert egészen kivirult, ragyogott.
A láthatás várható időpontja november 21-e volt.
Spontán Alkotás egyszer a buszon megsértődött, mert állniuk kellett és egészen a jobb „sarokba” vándorolt. Nagyon idétlenül nézett ki!
Sokat rugdalózott, fészkelődött és nagyon gyorsan fejlődött! Beszélt hozzá az anyukája, amit biztosan figyelmesen hallgatott, mert olyankor nyugton volt.
A pocak hatalmasra nőtt és nagyon kényelmetlenné vált. Már semmilyen ruha nem ment rá a fiatalasszonyra és amikor kérdezték, hogy még mindig egyben vagytok? Akkor dühösen válaszolt.
Már-már kezdett kétségbeesni, hogy sosem lesznek kettő.
Aztán december 11-én bement a kórházba, hogy nincs e valamilyen gond, hogy Spontán Alkotás olyan jól érzi magát odabenn, hogy nem akar előbújni. November 21-e régen elmúlt.
A doki szerint lassan meg kell indítani a szülést, mert már túlhordás van.
A kórházból gyalog mentek le a férjével a Margit híd pesti hídfőjéig. Akkorra elfáradt és villamosra szálltak.
Éjszaka felébredt, hogy nagyon éhes. Hatalmas adag házikolbászt evett és boldogan elaludt.
12-én reggel 8 óra körül arra ébredt, hogy furcsa, eddig nem érzett görcsös fájdalom van a hasában. Nagyon álmos volt és semmi kedve sem volt egy kis görcsölés miatt felkelni.
De a görcs megismétlődött és elég gyakori volt.
Hűha! Lehet, hogy ez AZ? Ajajj, valószínű! Nosza, gyorsan felkelni, fürödni!
Szólt az apukájának, aki éppen otthon volt és a szomszéd bácsi Trabantjával elindultak a kórházba.
Útba ejtették az ifjú apuka munkahelyét és őt is felszedték a kocsiba. A fiatalasszony nem tudott az apukának puszit adni amikor az beszállt, mert megint éppen jött egy görcs. Már nagyon gyakran jött.
10 óra körül értek be a kórházba és liften mentek fel az osztályra. Kicsit keservesen sikerült, mert a fiatalasszonynak folyton össze kellett görnyednie.
Vizsgálatnál rémülten mondta a nővérke, hogy jajj, mindjárt itt a gyerek és még nem vagyunk készen!
Lefektették egy ágyra, ahol a szinte egymást érő iszonyatosan erős görcsöktől remegett, mint a kocsonya. Meg sem mukkant, csak remegett.
Mikor a doki ezt megjegyezte, akkor még a remegést is igyekezett megfékezni, összeszorította a fogát, körmeit az öklébe vájta és nem remegett. Méltósággal akarta viselni.
A szülőágyon a doki egyre csak biztatta, hogy nyomjon, erősebben nyomjon!! Nyomjon már!!! Nem ment…..Erre a doki mindkét könyökével durván belekönyökölt a hasába és ő úgy érezte, hogy rögtön darabokra esik szét.
Egyszer csak látta, hogy egy nagyon vörös kis valami van a nővérke kezében és a nyaka köré tekeredve a köldökzsinór. Ezt nagyon gyorsan levágták róla, majd a két pici lábánál fogva fejre állították és megpaskolták a csöpp kis popsiját……ez rosszul esett a fiatalasszonynak,…ám akkor felhangzott a „férfiasan” mély hangú, utánozhatatlan …lá…..lá…..olá..olá..! / Ezt később 10 ezer közül is megismerte volna./
A fiatalasszony a fájdalom ködén keresztül észlelte, hogy méricskélik a pici súlyát / 3kg, 54 dk/, a hosszát / hatvanvalahány centi/ és mérik a fejecskéjét, majd megint a fejecskéjét ,
a doki hitetlenkedve csóválja a fejét és újra megméri.
Aztán a fiatalasszony a saját, vékonyka, fáradtságtól, fájdalomtól alig hallható hangját hallja: Zoltán……..Zoltán a neve……
Ez olyan komoly, mélyen zengő, uralkodói, férfias név. Illeni fog hozzá.
12 óra múlt. / talán éppen 12 perccel ??./ December 12-e volt. És a kórház a XII. kerületben. Különös! Pont most, ebben az időpontban akart a világra jönni. Ez volt az Ő másodperce az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.
